Apácák a guillotine árnyékában

A francia forradalmat követő jakobinus terror végnapjaiban, 1794. július 17-én kivégezték a compiegne-i zárda tizenhat apácáját. A visszaemlékezések alapján a nővérek megújították fogadalmukat, és egyházi énekekkel vonultak a vérpadra. A huszadik század egyik legjelentősebb francia zeneszerzője, a katolikus hitével állandóan küzdő Francis Poulenc operát komponált a történetből, amelyet 1957-ben a milánói Scala színpadán mutattak be. A librettó több áttétellel Georges Bernanos filmforgatókönyve alapján készült, amelynek forrása mások mellett Gertrud von Le Fort erről szóló novellája. Az opera azóta is a nemzetközi repertoár része, egyedüliként a korszak francia művei közül.

A Magyar Állami Operaház először tűzi műsorára mától ezt a különleges zenedrámát. Amint az intézmény ismertetője hangsúlyozza, a valós történelmi háttér ellenére a darab mégsem dokumentarista jellegű. Poulenc célja egy szimbolikus jelentőségű korszak eseményein és egy fiktív hősnő személyes történetén keresztül körbejárni a félelem és a kegyelem kérdéskörét.

Ez a központi szereplő Blanche, a fiatal arisztokrata lány, aki gondjai elől zárdába vonul, és bár elkerülhetné a kivégzést, önként követi nővé­reit a halálba.

Az őt alakító Létay Kiss Gabriella lapunknak úgy fogalmazott: zeneileg szép és szerethető, abszolút könnyen befogadható ez a mű, a kevés disszonancián kívül a tonalitáson belül marad, egyszerre drámai és himnikus. Hozzátette: az érdekesen dallamos párbeszédek pedig rendkívül elgondolkodtatók. Blanche alakjáról azt mondja: sok a félelme, nem érzi jól magát a világban, és saját döntéseként bevonul a zárdába, mert azt érzi, a kolostorban van Istennek terve vele. Ám a terror érkeztével elmenekül, kijelenti, hogy még nem érett meg az önfeláldozásra. „Aztán mégis odaáll a vérpadra a nővéreivel, vállalva a mártírságot. Szerintem ezt azért teszi, mert végül az apácák példáján keresztül megtapasztalta az igazán erős hitet” – magyarázta. Létay Kiss Gabriella hangsúlyozta: a Poulenc-mű egyik fontos mondanivalója, hogy amikor valaki nehéz helyzetbe kerül, akkor derül ki, mennyire erős a meggyőződése és milyen ember. „Sokan azért vállalták a mártíromságot, hogy azzal másoknak erőt és hitet adjanak, mint ezek az apácák” – mondta.

Lapunknak az előadás rendezője, a dalszínház művészeti igazgatója, Anger Ferenc pedig arról beszélt, hogy az opera eredeti címe – A kár­meliták párbeszédei – sokatmondó, s Poulenc nagy hangsúlyt helyezett a szövegre. Talán nem is írtak még ilyen operát, amelyben ennyi beszéd van, hiszen nincs benne dramaturgiai sűrítés, és lehet a sorok között is olvasni – tette hozzá a rendező. Azt is kiemelte, hogy a librettó mélyen filozofikus, az egészet pedig a különleges zenei szövet támasztja alá. Alkotótársaival, Szendrényi Éva díszlettervezővel, Zöldy Z Gergely jelmeztervezővel és Kenesey Judit dramaturggal ezt a mélyebb réteget jelenítik meg a színpadon, elemelt, de azért reális képekben, megidézve a rokokó kort.

Az előadásokra visszatér az operaház színpadára a Kanadában élő, nemzetközi hírű mezzoszoprán, Budai Lívia, aki az idős rendfőnökasszonyt alakítja. A további főbb szerepekben Váradi Zita, Balga Gabriella és Szemere Zita, valamint Fokanov Anatolij és Boncsér Gergely lép fel. A decemberben látható öt előadást Christian Badea vezényli, aki a legfontosabb operaházak rendszeres vendége.