Kultúra

Aktívan vonják be a közönséget

Történelmi múltat megidéző játékokat szerveznek eger városában

Folytatódik az egri városfejlesztés, ezzel párhuzamosan pedig idén nyáron is részt vehetnek az érdeklődők a történelmi múltat megidéző rendezvényeken, játékokon. Az Agria Nyári Játékok és a Gárdonyi Irodalmi Fesztivál mellett lesz Végvári Vigasságok és Ostrom, kihirdették a Költözz Egerbe pályázat nyerteseit, és már tippelhet a közönség Jumurdzsák webnaplóját olvasgatva, hogy az idén melyik neves személyiség rejtőzik a félszemű álarc mögött.

„2014-ben folytatódnak a korábban megkezdett városmegújítási munkák, így egységes belvárost alakítunk ki, megújul a Dobó tér, és új látnivalókkal bővül a szintén megújuló egri vár. Fejlesztésre költjük költségvetésünk negyven százalékát, azaz több mint hétmilliárd forintot. Ugyanakkor 21. századi várost, jövőt építeni csak akkor tudunk, ha felfedezzük, újra megértjük városunkat és annak történelmét.” Így foglalta össze Habis László, Eger polgármestere az idei év városfejlesztési programját. Ebből következően a vezetés olyan nyári programokat szervez, amelyek képesek vonzani a turistákat, de többletet adnak a helyi lakosságnak is.

A programok a 35. Kaláka Fesztivállal és a Bikavér Ünneppel kezdődtek, jelenleg pedig az Agria Nyári Játékok szabadtéri színházi rendezvénysorozat eseményeit látogathatják az érdeklődők. Az idén harminckilencedik éve megrendezett esemény augusztus 23-ig várja a közönséget, legfontosabb célja a magyar kulturális örökség bemutatása, népszerűsítése Egerben, valamint határainkon túl is. A színházi fesztivál programját úgy állították össze a szervezők, hogy a könnyedebb műfajokon túl megjelenhessenek a történelmi témájú zenés darabok, mint az Egri csillagok és a II. Rákóczi Ferenc alakját feldolgozó Fejedelem.

Augusztus 1–3. között kerül majd sor a Gárdonyi Irodalmi Fesztiválra, amelynek során a várban és a város különböző helyszínein rendeznek irodalmi programokat, filmvetítéseket, kiállításokat és koncerteket. A rendezvény célja az irodalom népszerűsítése mellett a sokak által egyműves szerzőként ismert Gárdonyi Géza életművének megismertetése. Az Egerben tartandó nyári programok legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy aktív részvételre nyit lehetőséget a közönség számára. Ezt bizonyítandó az idén is megrendezik az irodalmi fesztivál ideje alatt az Eger 1552 szereplőválogató versenyt. Cecey Éva és Bornemissza Gergely modern kori megformálóit keresi a város, akikkel szemben az egyetlen követelmény, hogy lelkes amatőrök legyenek, ne színészek. Szerepük az augusztus 15–17. között megrendezendő Végvári Vigasságok és Ostrom alatt lesz a legfontosabb, hiszen a jól ismert hagyományőrzők fesztiválja során a történelem mintegy életre kel, a közönség ostromjáték során élheti át a híres várostrom eseményeit.

A közönség bevonásának jó példája a Költözz Egerbe pályázat, amelyet idén Tar Renáta és Majorfalvi Bálint nyert el. A színészként dolgozó házaspár Komáromból érkezik, augusztus 6–20. között vesz majd részt a város mindennapjaiban. A két hét alatt videós, képi és szöveges beszámolókkal jelentkeznek majd a Koltozzegerbe.blog.hu oldalon, hogy saját élményei­ken keresztül kalauzolják a programok iránt érdeklődőket.

A város szezonzáró rendezvényét szeptember 5–6-án tartják, amelynek első napján a Bolyki-völgyben zenés-filmes fesztiválon vehetnek részt az érdeklődők, a második napon pedig a Street Artnak adják át a terepet.

A Mesélő műemlékek segítségével végigsétálhatunk Eger történelmi terein, miközben helyi lakosok és a város neves személyiségei mesélnek az ezekhez fűződő tudnivalókról.