Akinek van gyökere, nem lehet ellökni

„Az ExperiDance már egy önmagát generáló struktúra művészetileg és gazdaságilag is. Napról napra közelebb visz bennünket a tökéletes mozdulatokhoz. Ez olyan érzés, mintha lebegnénk. Kilépünk az időből, át egy másik dimenzióba, és innentől kezdve az a cél, hogy megtaláljuk a következő ilyen másodpercet. Ehhez rengeteget kell tenni fizikailag és lelkileg is. Le kell menni a gyökerekig. És akinek gyökere van, azt nem lehet ellökni” – mondja lapunknak az együttes alapító koreográfusa, Román Sándor. Az immár világhírű magyar társulat tizenöt éves jubileumát fellépéssel ünnepelte a múlt hét végén: az eddig eltelt időszakban tizenkét országban több mint ezerkilencszáz telt házas fellépésük volt kétmillió néző előtt, tizenöt egész estés show-műsorral.

A koreográfus szomorúnak tartja, hogy kevés gyereket visznek táncolni, a néptánc pedig levált a többiről – noha a világ más részein a paraszti kultúra bekerült a városiba, mint például a flamenco vagy az ír tánc. „Korábban, a rendszerváltás előtt, mintegy ellenállásként megvolt a néptánc iránti vágy, de mára ez elhalt, és csak egy kemény mag maradt” – mutat rá.

És hogy miképp lehetne ezen változtatni? Román Sándor azt mondja, ők feladatuknak tekintik, hogy divattá tegyék a magyar néptáncot, ezért azt tervezik, hogy jövőre elindítják saját iskolájukat, távlati célként aztán más országokban is tanítanák.

Az állandó megújulás nem fárasztó, mint a koreográfus hozzáteszi, évről évre felvesznek fiatal táncosokat, akik magukkal hozzák ezt, köztük és az érettebb, tapasztalt táncosok között pedig jó a kölcsönös viszony, folyamatos adok-kapok alakul ki mind technikai, mind pedig érzelmi szinten – mondja.

Az alkotás folyamatáról elárulja, hogy részben a saját művészetük, részben pedig az üzlet határozza meg, sokszor megrendelésre dolgoznak, például most egy új produkció készül az Omega együttes zenéjére. Az itthoni premier után Németországban mutatnák be – már tárgyalnak a legendás zenekar német kapcsolataival is, hogy átírják a forgatókönyvet német nyelvre, így ottani színészekkel és az ExperiDance táncosaival mehetne az előadás. Miként lehet összeegyeztetni az üzletet a művészettel? – kérdezzük Román Sándortól.

„Szirtes tanár úrral, a Madách Színház igazgatójával beszélgettünk erről a minap, és arra jutottunk, hogy a művészek sokszor mondják, múzsa kell az alkotáshoz. Nos, ők az amatőrök. A profik viszont tudják: ez egy szakma, ahol természetes, hogy a festő festeni tud, a színész színészkedni, a táncos meg táncolni. És ha ez megvan, akkor jön a megismerés és a végén a mű iránti szeretet. Erre a folyamatra nem kell jobb példa Michelangelo és a Sixtus-kápolna eseténél” – teszi hozzá.