Kultúra

Akik a hőstettek hírét továbbadták

„Ilyen nagy dolog a Szabadság…?” – kiállítás nyílt az emigrációba kényszerült magyar művészekről a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Az emigrációban élő magyar művészek munkásságát és forradalommal való kapcsolatát dolgozza fel a Petőfi Irodalmi Múzeum új időszaki kiállítása, amely az 1956-os szabadságharc hatvanadik évfordulójának emlékére jött létre. Az Ilyen nagy dolog a Szabadság…? című interaktív tárlat középpontjában a forradalom kitörése idején már emigrációban élő, és a leverés után elmenekülő alkotók megnyilvánulásai állnak. Az április 2-ig megtekinthető kiállítást Sárközi Mátyás író nyitotta meg péntek délután.

Petőfi Irodalmi Múzeum 20161107
Képzőművészek alkotásai, fotók és emigrációs sajtóorgánumok egészítik ki a tárlaton az írók gondolatait (Fotó: Nagy Balázs)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét feldolgozó kutatások alapos figyelmet szentelnek a magyar írók szerepének a forradalom előkészítésében, eseményeiben és utóéletében, de eddig viszonylag kevés figyelmet kapott az emigráció- ban élő művészek és a forradalom kapcsolata. Éppen ezért a Petőfi Irodalmi Múzeum új időszaki kiállítása, az „Ilyen nagy dolog a Szabadság…?” az emigrációban élő írók sorsát és a forradalom emlékének megőrzésében játszott szerepüket dolgozza fel. A tárlatot, amelynek címét Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményének egyik sora kölcsönözte, pénteken este nyitották meg.

E. Csorba Csilla, a múzeum főigazgatója a megnyitón elmondta, hogy a kiállítás emigrációba kényszerült írók, szerkesztők, írástudók küzdelmének, állhatatos helytállásának állít emléket. Középpontjában a forradalom kitörése idején már emigrációban élő, illetve a leverés után elmenekülő alkotók megnyilvánulásai állnak. Mint fogalmazott, a forradalom és szabadságharc szellemi előkészítőiként aposztrofált magyar írók 1956 előtt és alatt kiáltványokban, versekben, nyilatkozatokban adtak számot elkötelezettségükről. Mivel a múzeum egy éppen tíz évvel ezelőtt megrendezett kiállításon már számot vetett ezzel az irodalmi örökséggel, ezúttal nem a hazai földön élő írók helytállására emlékeznek, hanem azokra, akik már a forradalom előtt, a negyvenes évek végén, vagy utána váltak kényszerű kivándorlókká. A főigazgató kiemelte, hogy az intézmény ezúttal egy jelentős emigrációs hagyatékegyüttes-válogatását mutatja be, amelyben a hatvannégy irodalmi szereplő (például Németh László, Tamási Áron, Déry Tibor és Illyés Gyula) mellett képzőművészek és fotóművészek alkotásai támasztják alá a menekülni kényszerültek gondolatait és tetteit. A személyes portrék mellett megjelennek az emigrációs orgánumok, rádiók és sajtókiadványok is - tette hozzá.

Jeszenszky Géza történész ünnepi beszédében nemzeti gyásznapnak nevezte november 4-ét, de hozzáfűzte, másképp gyászolunk most, a forradalom győzelme után. Mint mondta, ő csak tizenöt éves volt 1956-ban, és a szabadságharc leverésekor leginkább attól tartott, hogy visszatér a Rákosi-korszak, és nem egy szabad országban fog felnőni. „Az emigrációk részei a magyar történelemnek, de soha nem a forradalmak, hanem a forradalmak leverése idézi elő” – magyarázta a történész, hozzátéve, hogy míg 1848-ban a vezetők jelentős része el tudott menekülni, addig Nagy Imrének és kormányának nem volt rá lehetősége. „De ahogy annyiszor a magyar történelemben, amikor a politikát elhallgattatják, ott vannak az írók” – fogalmazta meg, majd az emigrációban élőket két csoportra osztotta, azokra, akik a negyvenes évek végén, a kommunista hatalomátvétel után menekültek el, és azokra, akik ’56-ban indultak el a nyugati határ felé. Mint mondta, a magyar irodalom ötágú sípjának egy hatodik ága nőtt a magyar emigrációban. „A Magyarországon élő írók nagy többsége helytállt az elnyomás évei-ben is, mégis a világot kisebb mértékben tudták befolyásolni. Akik a magyar forradalom hőstörténetét továbbították, azok a külföldre menekült írástudók voltak, akik az elnyomatás ellen tiltakoztak, és akik ébren tartották nyugaton a magyar forradalmak emlékét” – vallotta.

Sárközi Mátyás 1956-ban emigrált, jelenleg Londonban élő magyar író megnyitó beszédében hangsúlyozta: kétszázezer magyar menekült el a forradalom leverése után, a magyar írók közül többen messze kerültek Európától. Lénárd Sándor Brazíliáig, Ferdinandy György Puerto Ricóig jutott, Csokits János költő pedig, aki a BBC és a Szabad Európa magyar osztályán dolgozott együtt az íróval, az eddigi egyetlen andorrai magyar költővé vált. Mint fogalmazott, három oka is lehetett annak, hogy éppen őt kérték fel ennek a kiállításnak a megnyitójára: hogy részt vett a forradalomban, hogy emigrált, és hogy író lett. „Láttam azt a pillanatot, amikor a forradalom kitört” - emlékezett vissza, felidézve, hogy újságíróként tudósítania kellett a békés felvonulásról, amely percek alatt csapott át a forradalmi eseményekbe. Az író elmondta, végül nem a riportja miatt kellett elhagynia az országot, hanem mert az ellenállás vezetői számára továbbított leveleket, és a szomszédja feljelentette. „Nem települtem haza, de a magyar irodalom szerves részének érzem magam” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az emigráns magyar irodalom – szerencsére – 1989-ben megszűnt, s ma már csak külföldön élő magyar írók vannak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom