Ahogy a félelem megette a lelket

A látszólag idilli képek mögött súlyos történetek rejlenek a kiállításon (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Virágmintás tapéta, egy fa mellett álló kőrakás, egy családi ház, amelynek nyitott ablakához létrát támasztottak és egy teljesen szokványos lakótelepi épület éjszaka, néhány ablakában még ég a villany: alapvetően nyugodt képek ezek, mégis szorongást keltenek, hiszen tudjuk, miről szól a kiállítás.

Tommaso Tanini a fenti felvételeket elsősorban illusztrációként használja a H. azt mondta, szeret minket című tárlatán, amely a keletnémet diktatúrát mutatja be, azon belül pedig azt, hogy a rettegésben élő embereket hogyan vették rá arra, hogy ne csupán szolgálják a rendszert, de akár feljelentsék saját szeretteiket is.

A központi teremben, a fal mellett milliónyi borítékot láthatunk szétszórva, mindegyikükben ugyanaz a levél lapul, a számtalan, földön és asztalon heverő példány azonban érzékelteti, a benne felvázolt történet cseppet sem egyedi, az egykori NDK területén járva minden második házba becsöngetve hallhatnánk hasonlókat. Az iromány lábjegyzeté­ben öt emberről olvashatunk, akiket egy hozzátartozójuk miatt börtönöztek be: Baldurt Orwell 1984-ének birtoklása miatt jelentette fel a sógora, Ulrikét a rezsim elleni propagandával és kémkedéssel vádolták, Helmutot a mostohaanyja jelentette fel illegális kereskedelemért, Wolfgangot pedig a felesége, mi­után tervbe vette, hogy elhagyja az országot. Wiegfriedet szökési kísérlet miatt kapták el, az apja a vád koronatanúja volt a tárgyaláson.

Mint egy interjúban Tanini elmondta, a tárlat célja nem az, hogy ítélkezzen, hiszen ezek az emberek olyan helyzetbe kerültek, amelyben jó megoldás már nem volt, valakinek szükségszerűen baja esett volna, vagy a feljelentettnek, vagy a fel nem jelentőnek. Felmenteni sem akarja őket, csak megérteni, hogy az elnyomó hatalom hogyan volt képes mindezt kiváltani és elérni azoknál is, akik a legjobban gyűlölték vagy rettegték.

A kiállítást egyébként részben Corrado Alvaro Az erős ember című regénye ihletette: az olasz író 1938-ban írta meg a diktatúrákról és az azok által átalakult társadalmi viszonyrendszereket boncolgató könyvét. Munkája a fasiszta megszállást ábrázolja, ám Alvaro, okosan, a politikai helyzethez igazodva a történetet a kommunizmusba helyezte. Mint Tommaso Tanini az említett interjúban elmondta, nagyon fontos volt neki, hogy a tárlatot először hazánkban mutassa be, édesanyja révén ugyanis részben magyar származású, és máig emlékszik, hogy amikor itthon nagymamájával találkozott, az idős asszony mindig aggódott, hogy lehallgatják a telefonját, vagy valaki meghallja a beszélgetésüket és bajba kerül. Az egyetlen ok, ami miatt végül a hosszas levéltári kutatást nem Budapesten, hanem Kelet-Németországban végezte, hogy ott sokkal könnyebben és szabadabban lehet hozzáférni a dokumentumokhoz.

Lehallgatókészülék a fűtőtestben

Van egy amerikai oktatófilm 1951-ből, amelyben azt magyarázzák a gyermekeknek, hogy ha atomtámadás ér, le kell feküdni az asztalok alá, és eltakarni az arcunkat. A Tommaso Tanini-kiállítás kapcsán látható volt az Az ügynök élete című dokumentumfilm, amely abszurditásában hasonló hatást ér el: Papp Gábor Zsigmond munkája a Belügyi Filmstúdió által készített, titkosrendőrök oktatására szánt videókból válogat, amelyek elmagyarázzák, hogyan szervezzünk be ügynököket, hogyan végezzünk házkutatást, vagy miként helyezzünk el lehallgatókészüléket a célszemély lakásában – mint kiderül, fűtőtest belsejébe illeszteni például kifejezetten remek ötlet.

fotó: horváth péter gyula