Kultúra
Áder János kitüntetéseket adott át
Marton Éva operaénekes és Makkai Ádám költő kapta a Magyar Szent István-Rend elismerést az augusztus 20-i nemzeti ünnepen

A Szent István-rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet azok érdemelhetnek ki, akik „sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak” – fogalmazott a köztársasági elnök, aki a díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy a magyar hazához tartoznak.
Az államfő Marton Évát, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekest méltatva azt mondta: „énekhangja hamar messzire hallatszott Budapestről”, következetes munkával lett a világ elismert drámai szopránja, aki növendékeinek személyes példáján taníthatja a szorgalom és az alázat fontosságát. Áder János megköszönte az operaénekesnek, hogy a világjárásából hazatért, és hangjával, tekintélyével, szakmai tudásával, oktatói elkötelezettségével már évek óta itthon alkot. A köztársasági elnök Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költőt, nyelvészt, műfordítót méltatva kiemelte: úgy lett világpolgár, hogy közben „féltőn óvta hűségét az anyanyelvhez”. Bár a nyelv határait kutatóként angolul feszegette, örök szerelme maradt a verselés magyarul - mutatott rá. Úgy fogalmazott, Makkai Ádám „a feje tetejére állította a műfordítás öröknek hitt törvényszerűségét”, hogy magyarról nem lehet jól fordítani idegen nyelvre. A csodaszarvas nyomában című, angolul és magyarul megjelent antológia kimagasló szellemi teljesítmény és hűségeskü a hazához – mondta. Áder János köszönetét fejezte ki Makkai Ádámnak, amiért „a nyelvészek tudományos alaposságával és a költők érzékenységével láttatja, milyen érték az írott szó”, és hivatásának tekinti, hogy a nyelv által hidat építsen a népek között.
A Sándor-palotában tartott ünnepségen mások mellett jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöki jogokat gyakorló elnökhelyettese, Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint Erdő Péter bíboros és Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa. A legmagasabb magyar állami kitüntetés a Magyarország érdekében tett különleges érdemek, nemzetközi téren szerzett értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013 óta augusztus 20-án adományozza a köztársasági elnök.
Erdélyi személyiségeket is jutalmaztak Kolozsváron
Az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar állami kitüntetést szombaton Kolozsváron az államalapítás ünnepén – jelentette a távirati iroda. Áder János köztársasági elnök az ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. Az elismeréseket Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Szülőföldjének javára fordítja tudását a költő
„Aztán ha versbe fogni mernél, / téglákkal rakd meg zsákodat, / behúnyt szemmel harcba menjél, / s ha kell, vakíttasd meg magad” – olvasható Makkai Ádám: Aztán ha versbe fogni mernél című művében. Az erdélyi származású nyelvész és műfordító költészete sok szempontból kapcsolódik a magyar irodalmi hagyományokhoz, például a Weöres Sándor által teremtett nyelvi, szó- és ritmusjátékokra építő költészeti tradícióhoz. Verseiben azonban mégis van valami újszerű, a tudat határait, az emberi lélek végtelenségének perspektíváját keresi.
A kétszeres Kossuth-díjas költő 1935-ben szültetett, édesapja, Makkai János politikus, újságíró, édesanyja, Ignácz Rózsa színésznő, író, műfordító volt. Az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Harvard Egyetemen diplomát, a Yale-en pedig doktori fokozatot szerzett. A világ számos részén oktatott, Kuala Lumpurtól Hongkongon át Chicagóig. Nyelvészeti pályájának fő kutatási területe a nyelvek idiómaszerkezete volt. Részt vett több nyelvészeti folyóirat létrehozásában, többek között a Forum Linguisticum szakfolyóiratéban is. Egyik alapítója volt a Linguistic Association of Canada and United States (LACUS) nyelvészszövetségnek, s 1995-ben Chicagóban megalapította az Atlantis-Centaur kiadót.
Rendkívüli formakultúráról tanúskodó, metafizikába hajló, ironikus verseiből több kötete is megjelent (Szomj és ecet, K a négyzeten egyenlő tizenhárommal, Jupiter szeme, Jézus és a démonok imája). Az Úristen! Engedj meghalni! Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése című kötete líra, próza és dráma mesteri elegye, félig versben, félig prózában készült önéletrajzát 2003-ban Az erő címmel jelentette meg.
Makkai Ádám szombaton „a magyar kultúra nemzetközi megismertetéséért és jó hírnevének erősítéséért szolgáló elkötelezett tevékenységéért” vehette át Áder János köztársasági elnöktől a legrangosabb állami díjat, a Magyar Szent István-rend kitüntetést, amelyet elsősorban A csodaszarvas nyomában címmel megjelent monumentális magyar versgyűjtemény kiadása és lefordítása érdekében végzett munkájáért, valamint a világ számos egyetemén folytatott és nagyra becsült oktatói, illetve páratlan költői, műfordítói és nyelvészeti tudományos pályája elismeréseként kapott meg.
A költő a díj átvétele után a távirati irodának azt mondta, úgy érzi, hogy távol töltött éveinek tudását sikerült szülőföldje javára fordítania. Makkai Ádám elárulta azt is: jelenleg önéletírásán dolgozik, amelynek nagyjából a felénél tart. „Még fél év vagy egy év, és mehet a lektorhoz” – fűzte hozzá.
„Megtisztelő köszönet ez a munkámért”
Zsiray-Rummer Zoltán
A világhírű opera-énekesnő, Marton Éva lapunknak a Magyar Szent István-rend átvétele után azt mondta: soha nem a díjakért dolgozott, ezt a kitüntetést a munkájáért kapott különösen megtisztelő köszönetnek tartja. A méltatás szerint a Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze díjjal is kitüntetett énekművész a legrangosabb állami elismerést egyrészt a páratlan nemzetközi pályafutása során nyújtott elsöprő sikerű szerepeiért, a világ legrangosabb színpadain ünnepelt világsztárok kiváló partnereként nyújtott emlékezetes alakításaiért, valamint művészetének lenyomatát őrző nagy hatású felvételeiért kapta. Másrészt pedig művésztanári munkájáért és a kulturális életet gazdagító tevékenysége elismeréseként vehette át a Magyar Szent István-rendet.
A Zeneakadémia professor eme-ritáját arról is megkérdeztük, hogy mik a tapasztalatai tanárként, valamint a róla elnevezett – és most szeptemberben másodszor sorra kerülő – nemzetközi énekverseny alapítójaként és zsűrielnökeként a fiatal generációról.
Marton Éva úgy látja, hogy Magyarországon előnyben vannak az énekművészdiákok, mert remek az oktatás: számos külföldi intézményben, ahol mesterkurzust tartott, azt tapasztalta, hogy kevesebbet foglalkoznak a hallgatókkal. „De azért sok a megtorpanó, elbizonytalanodó növendék. Elvesztik a hitüket magukban, pedig a hit nagyon fontos, mert a tehetség adott, ám ehhez sok munkának kell még társulnia” – tette hozzá. Emlékeztetett azonban arra, hogy különbözik a tanítás és az énekverseny, hiszen az egyetemen, ahol a mesterképzésben oktat, fejlődési folyamat zajlik, a hallgatóknak óráról órára alakulniuk kell, állandóan van tennivaló. „Az énekversenyen azonban lényegében már kész produkciókat kapunk azoktól, akik az előválogatáson megfeleltek. Itt már csak az változtathat a kialakult képünkön, hogy a versenyzőnek szárnyakat ad a színpad, és sokkal jobban teljesít, vagy pedig a lámpaláz visszafogja” – mutatott rá.
Marton Éva arról is beszélt, hogy emellett a Magyar Művészeti Akadémia elnökségében is sok dolga van, illetve a Magyar Állami Operaház főtanácsadójaként is tevékenykedik Ókovács Szilveszter főigazgató felkérésére. Ezt szívesen folytatja addig, amíg szükség van rá. „Ezek személyes találkozók, nem nyilvánosak. Vagy megerősítem az ő véleményét, vagy ellentmondok neki egy-egy előadás kapcsán, mindkettő előfordult már. Különlegesebb operaénekesek, rendezők, karmesterek kiválasztásában is a főigazgató segítségére tudok lenni” – mondta.