Kultúra
A zsúpfedeles háztól a palotáig
L. Simon László mutatta be a Klebelsberg-könyvet
A budavári Litea könyvesboltban tartott könyvbemutatón Klebelsberg Kuno munkásságát méltatva L. Simon László elmondta, hogy az egykori kultuszminiszter gondolatai ma is korszerűek és időszerűek. Az Ujváry Gábor történész és Vertel Beatrix tervező grafikus közös, mintegy kétszáz oldalas könyve egyben a Trianon utáni Magyarország korának lenyomata.
„Klebelsberg írásai kiállták az idő próbáját, és olyan politikai üzeneteket hordoznak, amelyek ma is aktuálisak. A általa megfogalmazott hatalmas víziót, vagyis a Trianon utáni Magyarország felemelkedését tartotta szem előtt, úgy vélte, hogy a kulturális deficit politikai deficithez vezet. Olyan ritka politikus volt, akinek személye és munkássága körül megegyezés van ma is, bármilyen politikai oldalról légyen szó. Nincs olyan politikai kör, amely diszkvalifikálni szeretné abból a szellemi térből, amelybe méltán került. Sok olyan meghatározó személyiség élt ebben a korszakban, akiknek a rehabilitációja még sem történt meg. Közéjük tartozik Hóman Bálint kultúrpolitikus is” – fogalmazott.
Szólt arról, hogy Bethlen István miniszterelnök ismerte fel Klebelsberg jelentőségét és azt a képességét, hogy a történelmi szükségszerűség tudatában képes olyan módon szintetizálni, hogy abból olyan politikai program szülessen, amely évtizedekre, sőt egy évszázadra meghatározza a magyarság szellemi tájékozódását.
Mint mondta, Klebelsbergtől származik a „zsúpfedeles háztól a palotáig” gondolat is, amely magában foglalja, hogy a kultuszminiszter mélyen hitt abban, hogy a műveltség rengeteget jelent az életminőségünkben.
Az első kerület polgármestere Nagy Gábor Tamás kiemelte, Klebelsberg oly korban vált a kultúra irányítójává, amikor a csonka Magyarország súlyos gazdasági válságban volt, és a nemzeti sorskérdésekre kereste a választ.
A Pharma Press kiadó gondozásában megjelent ismeretterjesztő kötet archív felvételek, rövid írások és szemelvények mellett kizárólag Klebelsberg és kortársai beszédeit és szónoklatait tartalmazza, teljes képet nyújtva Klebelsberg életpályájáról.
Elindultak az örökségvédelem napjai
A kulturális örökségvédelem napjai programsorozat megnyitóján tegnap L. Simon László elmondta, az épített örökség megőrzése elképzelhetetlen a civil szféra nélkül, hiszen sok esetben egy közösség, magánemberek vagy cégek szeretete, a műemlékek iránti elkötelezettsége mentett meg számos épületet a végső pusztulástól. A hétvégén zajló rendezvénysorozaton 135 magyarországi és hét határon túli település 329 helyszíne látogatható. A programok elsősorban az Ybl-bicentenárium, az első világháború kitörésének századik évfordulója és a holokauszt-emlékév köré szerveződtek. Több mint húsz helyszín, húsz rendezvény, húsz séta kapcsolódik Ybl Miklós munkásságához és a historizmus korához, tíz rendezvény és nyolc séta emlékezik meg az első világháborúról, a holokauszt-emlékhelyek közül pedig a temetőkkel együtt húsz nyit ki a hétvégén. Ausztriában öt helyszín, köztük a máriafalvai templom és a Martin laktanya lesz nyitva, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában pedig egy-egy helyszín nyitja meg kapuit. L. Simon László hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja, hogy komoly és tartós kapcsolatot alakítson ki azokkal az ingatlantulajdonosokkal, civilszervezetekkel és magánszemélyekkel, akik a tulajdonukban lévő műemlékeket megfelelően gondozzák. (MH)