Kultúra

A táncszínházaktól a hagyományőrzőkig

Duna karnevál a Margit-szigeten – Török, lengyel és görög vendégek is jönnek

Tizenkét ország táncegyüttese érkezik az idén huszadik alkalommal, jú­nius 6. és 21. között megrendezendő Duna Karneválra, amely a hagyományokat a korszerű előadásokon átszűrve igyekszik átadni a közönségnek.

színház 20150527
A különféle műfajok keverednek majd a műsorban (Fotó: Vegh Tamas)

Az idei programsorozaton fotókiállítás is lesz, bemutatják a nemzetközi összehasonlításban egyedülálló fesztiválról készült kötetet, és ebben ki­egészül a Margit-szigeti gálaműsor egy, az Erkel Színházban látható nagyszabású nemzetközi koprodukcióval.

„Leghűségesebb és legkiválóbb partnereink mellett új fellépőkkel is gazdagodott a huszadik alkalommal megrendezendő Duna Karnevál programja. Műkedvelő és professzio­nális táncegyüttesek egyaránt részt vesznek a fesztiválon, így többek között eljön a bolgár Trákia Állami Népi Együttes, a Fülöp-szigeteki Bayanihan Táncegyüttes, a görögországi Hellén Folklórtudományi Központ Táncegyüttese vagy a török Égei Egyetem Táncegyüttese. A határon túli táncosokból itt lesznek Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről is” – mondta lapunknak Mucsi János Harangozó Gyula-díjas koreográfus.

A Kiváló Fesztivál és Europe Top 500 címmel is kitüntetett rendezvénysorozat célja kezdetektől az értékmegőrzés – a hagyományos kultúra korszerű hangsúlyozása, személyessé tétele és a közösségépítés. „Az itt látható táncok erősítik egymást, hiszen folyamatosan tanulunk egymástól. Néhány évvel ezelőtt főszervezőként létrehoztuk az Európai Tánckaravánt, amikor nyolc országot jártunk végig. Nem egy fináléra ugrottunk össze, hanem minden nemzet bevonta az összes résztvevőt: hatalmas élmény, amikor mindannyian tarantellát vagy mezőségi improvizációt táncolunk” – idézte fel a rendezvény szervezője az Európai Unió „Kultúra 2000” programjának támogatásával megvalósult kezdeményezést. A közös programból az Erkel Színházban láthat a közönség egy látványos összeállítást június 19-én.

A huszadik évforduló alkalmából a nemzetközi fesztivál különleges eseménysorozattal készül, felvonultatva az elmúlt két évtized legsikeresebb produkcióit, előadóművészeit, zenekarait, tánctársulatait. A nyolcvan programon csaknem kétezer előadó egy tucat helyszínen szórakoztatja a közönséget.

Az eseményeken részt vesznek hazai, népművészetet is oktató művészeti iskolák, a programban szerepel egy gyerektáncfesztivál is. „Magyarország egyik különleges vívmánya a hagyományőrzés korszerűséggel ötvözött formája, amely például Kínában – a Kodály-módszer mellett – egyre elterjedtebb. A távol-keleti országban jellemzően háttérbe szorult az autentikusság iránti igény, amelyet a mi módszerünk alapján vissza tudnak hozni a folklorisztikus művészetükbe” – mutatott rá Mucsi János.

A karneválon belül idén hatodik alkalommal rendezik meg a külföldi együttesek vetélkedőjét, a Lánchíd Nemzetközi Néptáncversenyt. Az Erzsébetligeti Színházban június 18-án nemzetközi zsűri értékeli a produkciókat.

„A kiírás egyedi sajátossága, hogy a folklóralapú táncok közül bármivel lehet versenyezni. Tudjuk, hogy a lengyelek történeti táncokat mutatnak be, a szlovák együttes egyből táncszínházat csinál. Ezek önmagukban nem mérhetők össze, azt azonban meg tudjuk ítélni, hogy milyen hőfokon, és belső dramaturgiával állították színpadra a produkciót, és hogyan jön vissza annak ereje. Zórándi Mária táncművész, táncpedagógus emlékére pedig különdíjat alapítottunk a legjobb szólistának” – foglalta össze a szakember.

A Duna Karnevál számos európai uniós, EU–Mediterrán és V4-es kulturális projektet kezdeményezett és integrált sikerrel programjai közé, Budapest fesztiválváros és Európa kulturális életében a nemzeti és nemzetközi hagyományok jelentős képviselőjévé válva.