A régi és az új pointillizmus bűvölete
A ritkán látható Thorvaldsen-reliefek is szerepelnek a Szépművészeti Múzeum újrarendezett tizenkilencedik századi tárlatán
Újrarendezték a Szépművészeti Múzeum 19. századi kiállítását. A termekben a korabeli alkotásokon kívül kortárs művek is helyet kaptak: Hollán Sándor, Keserü Ilona és Konok Tamás művei jelennek meg a falakon Courbet, Gauguin és Monet művei mellett – a kezdeményezés még úgy is izgalmas, hogy az új művek közül igazán csak a Keserü-kép tud párbeszédbe lépni a mellette lévő Pissarro-alkotással.
Nem meglepő módon ismét a francia festészet áll a fókuszban a Szépművészeti Múzeum újrarendezett 19. századi tárlatán. A látogató először Courbet-ből kap nagyobb dózist: a rögtön a bejárat mellett található Hauteville-i cédruson kívül ebben a teremben kapott helyet a Birkózók is. Az 1853-as mű a Hatvany-gyűjteményből került a múzeumba. A jelenet helyszíne a diadalív mögötti lóversenytér. Érdekes a kompozíció abból a szempontból, hogy a tribün a nézőkkel valahol a kép hátterében szerepel, a középpontban látható kidolgozott testek küzdelme pedig a kép szemlélőjének nézőpontjából látható – ma úgy mondanánk, egy másik kameraállásból. A művet 2009-ben restaurálták, ennek köszönhetően ragyognak így a színei.
A teremben szobrok is helyet kaptak – a többi között Rodin egy műve és Meunier Kohásza –, a kakukktojás azonban alighanem a Charles-Francois Daubigny két tájképe közé helyezett Hollán Sándor-mű, A féktelen (Nagy tölgy). A 2007-es alkotás a 19. századi munkáktól élesen elüt; helyét a leginkább a különbözősége révén találja meg, épp ezért gyakorlatilag bármely kortárs alkotó bármely műve idekerülhetett volna.
Nem így a következő teremben Keserü Ilona Térség per digituma (2009), amely a mellette elhelyezett, a Pont Neufről készült Pisarro-képpel tényleg egységet alkot: a színes foltokból álló kortárs műnek valóban többletjelentést ad a korabeli kolléga pointillista műve – úgy is mondhatjuk, hogy a két mű egymás mellé helyezése vizuális poén.
Ugyanilyen finomhangolásnak érezzük azt, hogy a két Gauguin-alkotást, az 1879-es Behavazott kertet – amelyen a téli fény összes spektrumát felvonultatja a festő – az 1891-es Fekete sertésekkel szemben helyezték el: a két mű különbsége remekül mutatja az éles váltást Gauguin festészetében. A Fekete sertések a Tahitira költözése évében készült. Míg a kunyhó fedelét és a háttér fáit a művész még korábbi, impresszionista stílusában készítette el, az állatok és a nőalakok már egységes, nagy színfelületekből, tömör formákból bomlanak ki.
Különösen szép az ebben a teremben elhelyezett Monet-kép, a Virágzó szilvafák, a Három halászhajóról szólva pedig Tóth Ferenc idézi a Remekművek – Szépművészeti Múzeum című kötetben azt a történetet, hogy Monet Éteratban egyfolytában öt-hat vásznat cipelt magával, amelyeket a változó fényviszonyoknak megfelelően cserélgetett. Amikor decemberben hazatért, ötven félkész művet vitt magával, ezeket a műteremben fejezte be.
A 19. századi alkotások között kapott helyet Konok Tamás A digitális agy anatómiája című kabinet-kiállítása is, s a szeptemberig látható tárlatot kurátorként jegyző Geskó Judit korábban azt mondta az MTI-nek, Konok, bár absztrakt művésszé vált, rendkívüli módon kötődik a hagyományhoz. Az alkotó Az elektronikus agy I-II. című diptichonjával egy veszprémi kiállításon találkozott, és a tárlaton ezt állította szembe Hans Belting művészettörténésznek a számítógép és a múzeum átalakuló viszonyáról szóló soraival.
A 19. századi francia szekcióba természetesen bekerült Manet legyezős hölgye is – a mű modellje Jeanne Duval mulatt színésznő volt, Baudelaire múzsája.
A francia válogatás mellett az osztrák biedermeier anyag néhány darabja is megtekinthető, azt pedig mindenképp ki kell emelni, hogy Thorvaldsen ritkán látható gipszreliefjeit is kiállították – a „Tóbiás” alakjainak kéztartása annyira szép, hogy külön azért is megéri megnézni az újranyitott kiállítást.
Külön kabinetekben szerepelnek Carl Moll és Pekka Halonen szimbolista tájképei, Franz von Stuck, Arnold Böcklin és Akseli Gallen-Kallela munkái.
A múzeum 19. századi állandó kiállítása a 2005-ös és 2012-es rendezés után újult meg ismét. A következő tárlat az október 28-án nyíló Rembrandt és a holland művészet aranykora című időszaki kiállítás lesz, 2015 februárjában azonban felújítás miatt bezárják a múzeumot, a gyűjteményből pedig csak egy válogatás lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában. Az új állandó tárlat a múzeumi negyedben 2018-ra felépülő Új Nemzeti Galériában nyílik meg újra a Cézanne és az absztrakció című időszaki kiállítással együtt.