Kultúra
A nő kiszolgáltatottsága és túlélése
Polcz Alaine Asszony a fronton című regényét mutatta be a Vígszínház, a címszerepben az ötven éve színpadon álló Halász Judittal

Öt szereplővel alkalmazta színpadra Székely Krisztina Polcz Alaine Asszony a fronton című munkájának megrázó történetét, a címszerepben Halász Judittal.
Az előadás Polcz Alaine azonos címmel 1991-ben megjelent visszaemlékezései nyomán készült, Székely Kriszta rendezésében.
A történet szerint egy fiatal nő alig lép ki az életbe, azonnal elsöpri a háború, és az ország huszadik századi történelmének legsötétebb időszaka kitörölhetetlen nyomokat hagy benne. Az önéletrajzi írás egy olyan nő emlékezése, aki mindent túlélt: boldogtalan házasságát, a megszálló szovjet csapatok brutalitását, az ismerős világ széthullását. Lapunk megkeresésére a darab rendezője, Székely Krisztina arról beszélt, többek között azért érintette meg Polcz Alaine regénye, mert a nőket érő erőszak és kiszolgáltatottság folyamatosan jelen van társadalmunkban, emellett az is motiválta, hogy méltó szerepet találjanak Halász Judit számára, akinek Vígszínházi munkássága az idén ötvenedik évébe fordult.
„Úgy gondolom, Polcz Alaine könyve nagyon kifejező: pontosan annyit és úgy ír a kegyetlenségről, hogy ha az ember figyelmesen olvassa, akkor sok mindent megért belőle. Nem kifejezetten színpadra illő a mű, s talán ennek is tulajdonítható, hogy inkább felolvasó színházi változatban ismert. A nemi erőszakot, a halált nagyon nehéz úgy színpadra vinni, hogy ne hasson művinek. Éppen ezért igen nagy kihívás színpadra vinni a történetet. Amikor elkezdtem dolgozni rajta, egy dolgot biztos nem akartam, hogy a Halász Judit egyedül, egy Thonet széken olvassa fel a regényt. Ezért megpróbáltam egy rendezőileg izgalmasabb, sokoldalúbb változatot készíteni. A színház igazgatója, Eszenyi Enikő nagyon nyitott volt, támogatott az elképzeléseimben, így megpróbáltuk ezt a formát kicsit újraértelmezni és sok-sok színházi ötlettel dúsítani. A főszereplő köré négy színészt választottam, akik különböző szerepekben tűnnek fel” - magyarázta. Kitért arra, hogy a könyv három nagy részből épül fel, az egyes fejezetek alapmotívuma pedig a kiszolgáltatottság. Polcz Alaine házasságával indít, ahol az asszony teljesen alá van rendelve a férjének, majd következik a háború, amely szintén extrém dolog, s később, az előadás végén, amikor haldoklik a sok fertőzéstől, ismét olyan szituációba kerül, ahol kiszolgáltatottá válik egy férfinak.
„Véleményem szerint sok szempontból előrehalad a világ, már ami a nők egyenrangúságát illeti, de még mindig úgy vagyunk szocializálva, hogy általában az asszony tűr. Talán erre hívja fel a figyelmet ez az előadás”- tette hozzá.