A művész, aki magából csinált művet

„Egy művész életrajzát gyakran csak a halála után írják meg, tökéletlenül és hiányosan. Mivel nem örülnék neki, ha rólam ilyesfajta életrajzot írnának, elhatároztam, hogy én magam fogom megírni” – mondta egyszer Cavellini, az olasz műgyűjtő, akit alaposan felbosszantott, hogy a művésztársadalom ignorálja kreatív munkáit, így úgy öndöntött, alkotásaiban saját magát helyezi a középpontba. Meg is írta félig fiktív önéletrajzát, majd azoknak részleteit egészen speciális felületekre pingálta fel: olykor falakra, máskor ruhákra vagy emberi testekre. Kar­rierje és „öntörténetiesítés” elnevezésű mozgalma viszonylag későn indult be, hiszen az 1914-ben született alkotó csupán a hetvenes évek elején robbant be a köztudatban, aztán azonban nagyon, hiszen a hivatalos művészet tudatos megkerülése nem meglepő módon tömegeket ragadott magával, és hamar követők százai álltak mellé. Nem véletlen, hiszen szabaddá tette magát a hivatalos keretektől és ítészektől, azt vallotta, mint a dadaisták és sokan mások, a művésznek lenni nem más, mint puszta életforma.

A hetvenes években a világ számos táján emberek sokasága követte, mindezt pedig Cavellini cseppet sem bánta, ahogy a kiállításon látható egyik dokumentumfilmben fogalmaz:
„Tevékenységem révén egy határtalan családra tettem szert” – foglalja össze. Határok pedig tényleg nem voltak, hiszen hamar az úgynevezett mail art egyik kulcsfigurájával vált: a hatvanas években elterjedt művészeti tevékenység lényege a posta intézményének kihasználása volt, hiszen a levélre rajzolt művek, az átalakított bélyegek és pecsétek a futárszolgála­tokon keresztül terjedtek a művészek között. A feladó sokszor projektet indított és a küldemény címzettje az alkotáshoz hozzátett valamit a maga stílusában, majd tovább postázta azt, így a formálódó levelek egyfajta evolú­ciót jártak be útjuk során. A mozgalom minden korábbinál demokratikusabbá tette a művészvilágot, valamint segítette a nemzetközi kapcsolatok kialakulását és azok megtartását, és egyúttal kizárta a műkereskedelmet is.

Cavellininek 1980-ban Budapesten nyílt kiállítása a Fiatal Művészek Klubjában mail art munkáiból, míg a Hősök terén performance-okat adott elő legfontosabb itteni kapcsolatával, Galántai Györggyel, valamint Klaniczay Júliával, ennek során előkerültek az életrajzának részleteivel teleírt ruhák. Az extrém viseletek – és különösképpen azok bemutatása a legkülönbözőbb helyszíneken – egyébként is kiemelt jelentőségű az olasz művész pályáján, hiszen mint a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely az erre az alkalomra kiírt pályázatában áll, a ruha az ember ideájának hordozója, a hordozó ábrázolja az ideát, a ruhában tudatlanul is ábrázolódik az idea. Az itthoni eseményekről számos videodokumentáció született, amelyek a Ludwig Múzeum tárlatán megtekinthetők az akkoriban kiállított mail art munkák mellett, az 1980-as esemény azonban nem csupán a magyar kulturális életben, hanem Cavellini számára is fontos volt, később ugyanis nagy példányszámban kiadott útikönyvet írt, amelyben a budapesti látogatását hasonlította össze a kaliforniai útjával, összevetve Amerikát Európával.

Az alkotó egyébként fővárosunkba való érkezése előtt egy felhívást írt magyarul, amelyben megkérte a világ összes polgárát, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt egy nukleáris háború elkerülése érdekében azért, hogy művészete, mely az egész emberiség és történelem boldogulását szolgálja, megmaradjon az utókornak.

Az 1990-ben elhunyt Cavellini mindenesetre semmit nem bízott a véletlenre, és ő maga kérte fel barátait – így Galántai Györgyöt, a Ludwig tárlatának kurátorát –, hogy majd állítsák össze a századik születésnapjáról megemlékező kiállítás anyagát, kollégái pedig mindennek természetesen örömmel tettek eleget.