A megszállottak hablatyolnak

Scott Derrickson rendező sem először játssza el mindezt, már az Ördögűzés Emily Rose üdvéért alkalmával egyenesen azt állította, hogy a feldolgozott esett olyannyira igaz, hogy még a Vatikán is elismerte annak idején a démoni megszállás tényét. De lépjünk is tovább, közben pörögnek a képsorok, egy meggyötört rendőrt látunk, aki éppen a kukából horgász ki egy halott csecsemőt, a járőr arcán megjelenik a világfájdalom, egyre nehezebben bírja már a munkáját végigkísérő emberi gonoszságot, ugyanakkor radarja észleli, hogy megint egy olyan ügybe csöppent, ami sokkal nagyobb annál, mint amilyennek elsőre látszik. Nem is téved sokat, szerencséjére azonban egy lelkész a segítségére siet, így a korábban a természetfeletti eseményekben egyáltalán nem hívő zsaru jóval nagyobb esélyekkel indul harcba a túlvilági erőkkel.

A Távozz tőlem, Sátán! laza két órába belesűríti műfajának összes paneljét: az ördögi megszállás alá esett emberek idegen – általuk korábban nem ismert – nyelveken hablatyolnak eltorzult arccal, sokkal jobb kondiban vannak, mint korábban, testükre és a falakra furcsa jeleket firkálnak, és csupán egy kereszt és a biblia felolvasásával kényszeríthetők térdre. Alighanem a hasonló művek közül szoktak kikerülni a legkínosabb és legkomolytalanabb darabok, Derrickson azonban borzasztó ügyes rendező: végignézve eddigi filmográfiáját, soha nem az eredeti ötletek jellemezték, azonban – A nap, amikor a Föld megállt kivételével – mindig képes volt a legelkoptatottabb forgatókönyvből is a lehető legtöbbet kihozni – így volt ez az említett, korábbi ördögűzős munkája kapcsán, akárcsak a Sinister esetében, és ez a képessége ezúttal sem hagyta cserben. Annak ellenére, hogy sem a rendőrt alakító Eric Bana, sem az őt segítő papot játszó Édgar Ramírez nem túl nagy színésztehetség, az egyszerűségében jól megírt karakterük és karizmatikus játékuk jól álcázza mindezt, a Hetediket idéző atmoszférateremtés – koszos, sötét lakásbelsők, konstans éjszaka és újra és újra eleredő eső – és a tempós rendezés olyannyira magába szippantó, hogy könnyen elfelejtjük, hogy közhelyről közhelyre vándorlunk, hogy milyen ciki a közel-keleti szál beemelése, és azon sem agyalunk, hogy miért éneklik a megszállt emberek a Doors dalait, a film ugyanis minden hibája és következetlensége ellenére működik – egy rossz forgatókönyvből, ha nem is várat, de szórakoztató és izgalmas produkciót építeni pedig sokkal nagyobb teljesítmény, mint kiváló alapanyagból egy remekművet összehozni. Nyilvánvalóan a Távozz tőlem, Sátán! soha nem fog műfaji klasszikussá válni, semmi újdonságot nem tartogat, ha láttunk néhány hasonló produkciót, azonban mégis kellemes élmény, mert egyrészt a rendező remek arányérzékkel rendelkezik és pontosan tudja, hogy meddig mehet el, és mik azok a momentumok, amelyek már cikissé tennének egy hasonló filmet, másrészt azért, mert itthon továbbra is jó esetben láthatunk évi fél tucat horrort a mozikban, amelyek nagy része ráadásul borzalmasan rossz is. Ínséges idők vannak, meg kell becsülni a szimplán korrekt darabokat is.

Deliver Us from Evil
Színes, feliratos, amerikai thriller, 118 perc, 2014 Rendező: Scott Derrickson
Szereplők: Eric Bana, Edgar Ramirez,
Dorian Missick, Chris Coy
•••••6••••