Kultúra
A koreográfia műhelytitkai
A tánc és a mozdulat színpadi kifejező eszközei
Csuzi Márton koreográfus tartott foglalkozást a POSZT-on hétfő este a Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című regénye nyomán rendezett előadásáról és az idén bemutatott Lear című fizikai színház kapcsán. A cél az volt, hogy segítsenek a kortárs táncszínház világába még be nem avatott fiataloknak, akik nem értik a színpadi mozgásban látott szimbólumokat. Csuzi Márton olyan foglalkozást állított össze, amely megkönnyítette az értelmezhetőséget azzal, hogy körvonalazta, miről is szól az előadás építőköve: a mozdulat. Azt a legelején leszögezte a koreográfus, hogy a tánc jelentéstartalmának megfejtése nem lehet verselemzésszerű. A szavakkal ellentétben a mozdulatoknak ugyanis nincs rögzített jelentéstartalmuk, ő például olyan szimbólumokat, jeleket használ, amelyek mögé be tud sorolni nagyon sok üzenetet. Hogy milyen asszociációkat szülnek a látottak, az elsősorban a befogadón múlik.
A Csuzi által levezényelt foglalkozás célja rövidesen kibontakozott: a résztvevőkkel megvizsgálták, hogyan tudjuk a gesztusokat úgy használni, hogy ne pantomimjellegű, magyarázó, illusztráló hatású legyen a végeredmény.
Csuzi Márton a 2014-ben bemutatott Simeon című előadásból mutatott egy alapvető jelentőségű munkamódszert. A darab elkészítéséhez annak idején eszközként használta Sarkadi Imre drámáját. A táncos részt illetően egy komplex matematikai rendszer felépítése volt a cél, amelyben a mozdulatszekvenciák egymásra reagálva különböző jelentéstartalmakat testesítenek meg, míg végül egyfajta villódzássá alakulnak az egyre rövidülő „párbeszédek”. „Simeon személyiségéből azt a nézőpontot fogalmaztuk meg, ahogyan ő látja maga körül az embereket, de mivel egy több méter magas oszlop tetejéről szemlélődik, nem hallja és talán nem is érdekli a körülötte lévők valósága. Kreál magában egy belső diskurzust arról, ami másokkal történik” – fogalmazott a koreográfus.
Az eredeti koreográfia – és a foglalkozás – alapja az volt, hogy sokszor lejátszva a monológot, megfigyelték a táncosok, milyen gesztusokat tesz a velük szemben álló: lehet ez egy vállrándítás, fejbillentés, körbefordulás. A reakciók rögzítését követően ezeket a leghétköznapibb gesztusokat variálták át táncmatériává.
A POSZT-on levezetett foglalkozáson a koreográfia összeállítása után csoportokat alkottak a résztvevők, majd kánonban táncolták el a mozdulatsorokat. Csuzi ezzel a gyakorlattal azt mutatta be, amikor ugyanazokat a mozdulatokat ismételgetve más és más gesztusok találkoznak a színpadon, különböző üzeneteket hordozva magukban.
A második gyakorlatban úgynevezett partnering gyakorlatokat végeztek a Lear királyhoz kapcsolódóan. A cél olyan mozdulatsorok kivitelezése volt, amelyek látszólagosan közvetítenek egyfajta érzelmet. A Közép-európai Táncszínház művészeti vezetője, Kun Attila Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus mutatott be olyan mozgásgyakorlatokat, amelyekhez a laikus közönség is örömmel csatlakozott.
A néhány órás alkalom jó lehetőséget adott arra, hogy kicsit más szemszögből is láthassa a közönség a tánc- és mozgásszínházi alkotás hátterében létező elképzeléseket.
A Csuzi által levezényelt foglalkozás célja rövidesen kibontakozott: a résztvevőkkel megvizsgálták, hogyan tudjuk a gesztusokat úgy használni, hogy ne pantomimjellegű, magyarázó, illusztráló hatású legyen a végeredmény.
Csuzi Márton a 2014-ben bemutatott Simeon című előadásból mutatott egy alapvető jelentőségű munkamódszert. A darab elkészítéséhez annak idején eszközként használta Sarkadi Imre drámáját. A táncos részt illetően egy komplex matematikai rendszer felépítése volt a cél, amelyben a mozdulatszekvenciák egymásra reagálva különböző jelentéstartalmakat testesítenek meg, míg végül egyfajta villódzássá alakulnak az egyre rövidülő „párbeszédek”. „Simeon személyiségéből azt a nézőpontot fogalmaztuk meg, ahogyan ő látja maga körül az embereket, de mivel egy több méter magas oszlop tetejéről szemlélődik, nem hallja és talán nem is érdekli a körülötte lévők valósága. Kreál magában egy belső diskurzust arról, ami másokkal történik” – fogalmazott a koreográfus.
Az eredeti koreográfia – és a foglalkozás – alapja az volt, hogy sokszor lejátszva a monológot, megfigyelték a táncosok, milyen gesztusokat tesz a velük szemben álló: lehet ez egy vállrándítás, fejbillentés, körbefordulás. A reakciók rögzítését követően ezeket a leghétköznapibb gesztusokat variálták át táncmatériává.
A POSZT-on levezetett foglalkozáson a koreográfia összeállítása után csoportokat alkottak a résztvevők, majd kánonban táncolták el a mozdulatsorokat. Csuzi ezzel a gyakorlattal azt mutatta be, amikor ugyanazokat a mozdulatokat ismételgetve más és más gesztusok találkoznak a színpadon, különböző üzeneteket hordozva magukban.
A második gyakorlatban úgynevezett partnering gyakorlatokat végeztek a Lear királyhoz kapcsolódóan. A cél olyan mozdulatsorok kivitelezése volt, amelyek látszólagosan közvetítenek egyfajta érzelmet. A Közép-európai Táncszínház művészeti vezetője, Kun Attila Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus mutatott be olyan mozgásgyakorlatokat, amelyekhez a laikus közönség is örömmel csatlakozott.
A néhány órás alkalom jó lehetőséget adott arra, hogy kicsit más szemszögből is láthassa a közönség a tánc- és mozgásszínházi alkotás hátterében létező elképzeléseket.