Kultúra

A jövő héten indul a a Vidéki Színházak Fesztiválja

Összesen tizenegy előadást láthatnak az érdeklődők

Nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadás, valamint szabadtéri produkciók várják a közönséget a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 6. és 13. között a budapesti Thália Színházban.

A fesztiválnyitó nagyszínpadi előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című produkciója lesz Horváth Csaba rendezésében, amelyet Móricz Zsigmond regényéből Gyökössy Zsolt írt színpadra. Az Arizona Stúdióban az első napon a kecskeméti Katona József Színház Hosszú út az éjszakába című előadását láthatja a közönség. Eugene O'Neill darabját Zsótér Sándor állította színpadra - mondta el a rendezvénysorozat keddi sajtótájékoztatóján Budapesten Lantos Anikó fesztiváligazgató.
Másnap a kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, A király beszéde című film színpadi adaptációja lesz látható Funtek Frigyes rendezésében. Ezt a produkciót szeptember 8-án, Choderlos de Laclos XVIII. századi regényéből írt színdarab, a Veszedelmes viszonyok Guelmino Sándor által rendezett előadása követi a Veszprémi Petőfi Színház előadásában.
Ezen a napon az Új Stúdióban a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a Május! című előadásával mutatkozik be; a Szép Ernő két egyfelvonásosából készült produkciót Szikszai Rémusz állította színpadra. Az Arizona Stúdióban a Szolnoki Szigligeti Színház A boldog című, Kiss József által írt darabját tekintheti meg a közönség.
A nagyszínpadi előadások sora szeptember 9-én a tatabányai Jászai Mari Színház produkciójával, Móricz Zsigmond Rokonok című művével folytatódik, amelyet Hargitai Iván rendezett, majd ezt követi másnap Szabó Magda Régimódi története Csíkos Sándor rendezésében, a Csokonai Nemzeti Színház előadásában.
Szeptember 11-én a Soproni Petőfi Színház Az üvegcipőt mutatja be a nagyszínpadon, Molnár Ferenc darabját Pataki András állította színpadra. Szeptember 12-én a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor A tanítónő című darabját játssza, Rusznyák Gábor rendezésében.
A fesztivált szeptember 13-án a Pécsi Nemzeti Színház Georges Feydeau Bolha a fülbe című előadása zárja, amelyet Méhes László állított színpadra.
A Thália Színház év közben is számos vidéki előadást fogad, így szoros kapcsolatot ápol a vidéki teátrumokkal. A fesztivál programja ezeket a kapcsolatokat is felhasználva, sokoldalú gondolkodás eredményeképp jött létre - mondta el az MTI kérdésére Lantos Anikó.

A meghívott előadásokat Koronczay Lilla újságíró, Kántor Viola szerkesztő, Szervét Tibor színművész, Egressy Zoltán író és Hetesi Mónika "közönség zsűritag", valamint háromtagú diákzsűri fogja értékelni. A színházi produkciók mellett a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a rendezvény ideje alatt fotókiállítással és szabadtéri produkciókkal is várják az érdeklődőket; a részletes program a http://vszf.thalia.hu honlapon érhető el.

Forrás: MTI