Kultúra
A hegedűvirtuóz letisztult műsort adott
A VII. Budapesti Újévi Koncert színpadán köszönthettük korunk egyik legnagyobb hegedűművészét, Zakhar Bront, aki szerint Mága Zoltánt virtuóz technikája és egyéni előadásmódja a legnagyobbak közé emeli. Fellépett lírai tenor szerepek világhírű előadója Saimir Pirgut, és Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán is. Amerikából érkezett Ann Malcolm dzsesszdíva, igazi kuriózum volt a koreai csellista Oh Ahmi produkciója. Ausztrália képviseletében Siobhan Stagg lírai koloratúrszoprán, Afrikából pedig a Chalaban, az afro-arab zene első számú európai képviselője lépett színpadra. A Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjén immár hetedik alkalommal koccintott egyszerre tizenháromezer ember. Az Arénában egy gombostűt nem lehetett elejteni, a rendezvényre az összes engedélyezett pótszéket is fel kellett állítani.
„Évről évre egyre letisztultabb műsorral készülünk, egyre inkább a klasszikus irányt erősítjük, az igényes zenét pedig a közönség is egyre értőbben és lelkesebben fogja” – fogalmazott Mága Zoltán hegedűművész, aki immár hetedik alkalommal is telt ház előtt rendezte meg a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjét. A nézőtéren köszöntettük, az Országgyűlés alelnökeit, államtitkárokat, országgyűlési képviselőket és több mint húsz ország nagykövetét.