Kultúra

A bohóc karaktere a legősibb szerep

Eredeti rendezője hozza a sikerdarabot a budapesti Centrál Színházba – Mark Bell: mindig a közönség a legfontosabb tényező

Ma este megbukunk (The play that goes wrong) címmel mutatja be szeptember 27-én legújabb vígjátékát a Centrál Színház. A legjobb új vígjáték kategóriában az idei Laurence Olivier-díj nyertes darabja a londoni West Endről érkezik Budapestre. A rendezőt, Mark Bellt kérdeztük.

Mark Bell 20150923
Mark Bell (elöl) az évad londoni sztárrendezője (Forrás: Centrál Szinház)

Harrison Ford, Woody Harrelson és Rowan Atkinson után a budapesti közönségnek is alkalma nyílik megnézni azt az új angol vígjátékot, amelyet az eredeti darabot rendező Mark Bell állít a Centrál Színház színpadára. A darabot megtekintő hírességeket a színdarab hivatalos honlapján tartja számon a londoni gárda, remélve, hogy kedvet csinál a „minden elromlik, ami elromolhat” elvre építkező komédiához.

Mark Bell lapunknak elmondta, hogy a magyar színészekkel – Ágoston Katalinnal, Botos Évával, Cserna Antallal, Janicsek Péterrel, Katona Lászlóval, Mészáros Andrással, Rada Bálinttal és Schmied Zoltánnal – való együttműködés nagyon érdekes tapasztalatot jelent számára. „Az első olyan komolyabb lélegzetű külföldi munkámat jelenti a mostani rendezés, amelynek próbaidőszakában szimultán tolmácsolást alkalmazunk. Nem csupán a munkafolyamat szempontjából újdonság ez számomra: megfigyelhető, hogy az eltérő nyelvtani rendszernek köszönhetően a poénok egészen máshová kerülnek a magyar előadásban, mint az eredeti változatban” – emelte ki.

A darab tehát több szempontból is nagy odafigyelést, türelmet és precizitást kíván a közreműködőktől. „A londoni előadás replikáját készítjük, így ezúttal szinte mindent fordítva csinálok, mint ahogy általában tenném. Jellemzően szeretek sokat improvizálni a próbafolyamatok alatt, hagyni, hogy a karakterek megtalálják a saját helyüket az adott darabban, majd felépíteni a humort” – mondta a rendező. Hozzátette: itt azonban nemcsak a vicces szituációk adottak, hanem a darab technikai követelménye is jól érzékelhető keretet ad az alkotóknak. „Kiszámítottan történik minden – amikor a színpadon látszólagos nyugalom van, a háttérben már készülni kell a következő meglepetésre. Emellett azonban most is fontosnak tartom, hogy a színészek gondolkozzanak a műről, játsszanak az ötleteikkel, mert lényeges megérteni a belső összefüggéseket, a darab bohócjátékának részét.”

Mark Bell maga is alapított 2011-ben egy bohócjátékra alapozó színjátszó csoportot, azaz nagy gyakorlata van a színjátszás e formájában. A fogalomról nem valamiféle cirkuszi produkcióra kell asszociálnunk, hanem a színházi bohóckarakterre, amelynek létezése a színház műfajával egyidős. „Ezt a darabot annak szellemében írta Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields, hogy ami csak lehet, rosszul sül el, és a színész fájdalmat él meg a közönség szeme láttára. Olyan szerzőkről van szó, akik ennek a műfajnak a tanulmányozásával foglalkoztak, és azzal az előfeltevéssel láttak neki a munkának, hogy egy bohóckaraktert nem az író határoz meg, hanem az magából a darabból növi ki magát” – magyarázta a szakember.

Izgalmasnak találja egy olyan darab rendezését, amelyben minden rosszul sikerül. Ennek oka, hogy úgy látja: ilyenkor folyamatosan gondolkozni kell áthidaló megoldásokon – hogyan lehet elkapni egy tárgyat, hogyan lehet esni, lépni, kerülni, vagy épp belesétálni valamibe úgy, hogy megőrizzük a spontaneitást. „A nehézséget és a sok időt a gyakorlati kidolgozás jelenti, ugyanis kiszámítottan elrontani valamit rengeteg odafigyelést igényel annak érdekében, hogy az ne tűnjön erőltetettnek vagy művinek. Láttatni kell, hogy a karakter mindent megtesz a legjobb eredmény érdekében, csak hát az valahogy nem jön össze…” – magyarázta.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a nézők azért értékelik-e az olyan darabokat, mint Michael Frayn Függöny fel című komédiája, vagy épp ez az előadás, mert egy bizonyos mértékű betekintést nyerhetnek a színházi kulisszák mögötti világába, vagy ez csak egy mellékes körülmény a humor mellett. Mark Bell szerint az ilyen darabok ereje nem elsősorban az általuk bemutatott helyzetben keresendő, hanem abban az egyszerű jelenségben, hogy gyakran szeretünk nevetni azon, ha mások szenvednek, mert rosszul sül el valami. „A körítés csak érdekesebbé teszi a darabot, de az igazán fontos tényezők itt inkább az emberek és az ő – balul sikerülő – próbálkozásaik. Maga a színházművészet is részben azért lebilincselő, mert annyi minden alakulhat rosszul – a hibalehetőség megvan a legrutinosabb feladat elvégzésében is” – mondta a rendező, aki minden hibaforrás ellenére általában az ösztöneire hallgat munkája során. „Elsősorban a szerepeket és a mű felépítését kell megismernünk, és abban megkeresnünk azokat a részeket, amelyeknek van egy mélyebb tartalma is a felszín alatt. Ha nagyon sokat filozofálunk, lélektani hatásokat keresgélünk és kiszámítjuk a fordulatokat, akkor könnyen és hamar kelthet munkánk mesterkélt hatást” – fogalmazott. Ahogy mondja, mindig megfigyeli a megérzéseit, és nyitottan reagál a színészek ösztönös reakcióira is, „végső soron azonban mindig a közönség az a legfontosabb tényező, amely képes megmutatni, hogy a hangsúlyokat hová kell helyeznünk”.