A Spinoza-probléma nyomában

Valahol az intellektuális lektűr felső-középmezőnyébe helyeznénk Irvin D. Yalom A Spinoza-probléma című könyvét is – a fordítás Komáromy Rudolf munkája –, amely az idén jelent meg a Park kiadónál.

Látható, hogy az eredetileg pszichiáterként dolgozó szerző ismeri Spinoza műveit, hitelesen építi fel a filozófus élettörténetét, nem riad vissza attól, hogy az ismert életrajzi adatokat felhasználva fiktív szereplőkkel is benépesítse főhőse környezetét, és a párbeszédek, jelenetek dramaturgiailag mindenhol megállnak, még akkor is, ha szinte kényesen vigyáz arra, hogy sehol, egyetlen pillanatra se engedje szabadon az olvasót. Úgy mesél, hogy láthatóan nem bízik a fantáziánkban, mindent közöl a szereplő ruházatának leírásától a gondolatáig. Azért bicsaklik egyet ez a gondosan megkonstruált világ: noha a párbeszédek vagy a zsidó közösségből a rabbik által örökre kiátkozott Spinoza belső vívódásai az identitás és a szabadság szeretete között lélektani értelemben hitelesek, látszik, hogy a szerzőnek nincs affinitása az európai történelem nüanszaihoz. Az általa felépített 17. századi Hollandia jobban hasonlít a 19–20. századi Amerikához, mint önmagához, ahhoz, amilyennek a forrásokból ismerjük, pedig Yalom nem vét nagyot, csak épp annyira le akarja írni a lóvontatta hajók közlekedését vagy a korabeli lakberendezést, hogy múzeum jellegű lesz az amúgy hiteles szereplők körül a tér, és elhiteltelenednek a párbeszédek. A szereplői néhol nem holland és korabeli, hanem amerikai és későbbi fejjel gondolkoznak. A Spinoza-szál legnagyobb erénye a zsidó vallás tanításain át az Isten értelmi szeretetéig – amor Dei intellectualis – eljutó forradalmár gondolkodó belső vívódásainak megjelenítése, amihez a szerzőnek nemcsak Spinoza szövegeit – amelyek végigvonulnak a regényen –, de a rabbinikus irodalmat is jól kell ismernie.

A történet a másik szálon a hitleri Németországba vezet. Ennek a történetszálnak a főszereplője Alfred Rosenberg, az a nemzetiszocialista főideológus, aki kidolgozta Európa „zsidótlanításának” tervét. Yalom, nyilván pszichiáteri tapasztalataira építve, brillírozik a pszichopata náci vezető lélekrajzának felépítésekor. Bemutatja, hogy miként jut el a kisebbrendűségi érzéstől vezérelt balti német-zsidó származású, zárkózott férfi a fajelméletig és a tévképzetekig, mintegy mellékesen felvázolja a vele kezdetben szorosan együttműködő Hitler arcképét, a Spinoza-szál pedig adott: Rosenberg volt annak a speciális kommandónak a vezetője, amely kirabolta a hollandiai emlékházat, hogy megoldja a „Spinoza-problémát”.

A kötet a nürnbergi perrel, a másik szálon pedig a filozófus halálával ér véget. A két szál valójában soha nem ér össze: Rosenberg soha nem fogja fel az Etikát.

Spinoza pedig ezen történet szerint soha nem éri el a teljes szabadságot – még a magány árán sem.