Kultúra

A Roma producere Oscar-történelmet csinálhat

Gabriela Rodriguez lehet az első latin-amerikai producernő, aki elnyeri a legjobb film Oscarját

Gabriela Rodriguez lehet az első latin-amerikai producernő, aki elnyeri a legjobb film Oscarját, ha vasárnap Alfonso Cuarón Roma című alkotása kapja a díjat.

A 38 éves Rodriguez Venezuelában nőtt fel, legtöbb rokona ma is a közép-amerikai országban él. A producernő másfél évtizede dolgozik együtt a mexikói Alfonso Cuarónnal, és akárcsak a rendező, szintén Londonban él.

Mint az AP hírügynökségnek nyilatkozta: őt is meglepte a Roma sikere. "Azt persze gondoltam, hogy érdeklődést kelt Latin-Amerikában, de arra nem számítottam, hogy ennyi mindent elér világszere, és még kevésbé, hogy a filmakadémiáktól és filmes céhektől ekkora elismerést kap" - fogalmazott.

Hozzátette: nem kételkedett abban, hogy a film látványos, inkább az lepte meg, hogy a közönség a világ minden tájáról, különböző társadalmi, etnikai csoportból egyaránt azonosulni tudott a történettel.

A Roma a velencei filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán-díjat, később megkapta a Golden Globe-díjat és a brit filmakadémia díját, és sokan gondolják, hogy a tíz kategóriában jelölt produkcióé lesz az Oscar-gálán a legjobb film trófeája is.

A fekete-fehér filmdráma Cuarón személyes emlékeit idézi fel gyermekkorából, amikor Mexikóváros Roma negyedében élt a családjával. A film a legjobb rendezés, eredeti forgatókönyv és operatőr Oscar-díjára is esélyes. 

Rodriguez elmondta, hogy Cuarón, aki nemcsak rendezte, de maga is fényképezte a filmet, szokatlan módon forgatókönyv nélkül forgatott, zömmel amatőr szereplőkkel. 

Nagyon-nagyon igényes és kitartó ember. Ő érkezik elsőként, és ő az utolsó, aki elmegy, ő dolgozik a legtöbbet, és mindenkit arra ösztönöz, hogy száz százalékot nyújtson. A +nem+ szó nem szerepel a szótárában" - jellemezte a rendezőt a producer.

Rodriguez 15 éve kezdett Cuarónnal dolgozni, mikor a bostoni Suffolk Egyetemen végzett tanulmányai után gyakornok lett New Yorkban. Néhány hónappal később már a személyi asszisztense lett, és Cuarónnal tartott, amikor a rendező Londonba költözött, hogy elkészítse Az ember gyermeke című filmjét. Dolgozott társult producerként a rendező Gravitáció című filmjén, majd megfogalmazása szerint "természetes evolúcióval" lett a Roma producere.

A Roma a háztartási alkalmazott, Cleo (Yalitza Aparico) életét követi nyomon, aki elkötelezetten dolgozik egy családért, amelynek élete makulátlannak látszik egészen addig, míg az apa ott nem hagyja őket. A családi dráma hátterében megjelenik a hetvenes évek elejének zűrzavaros Mexikója, és az 1971-es erőszakos diákfelvonulások is feltűnnek a képeken.

Rodriguez elmondta, hogy azért is különösen nagy hatással volt rá a film és azért érintették meg a színészi alakítások, mivel venezuelai gyermekkora elevenedett meg, ugyanis az ő családjában is dolgozott "egy Cleo", aki már az édesanyját is dajkálta.

 A producer arról is beszélt, hogy szívesen lenne a producere egy hazájában készülő filmnek, de most még az Oscarra készül, ahol talán történelmet csinálhat. "Ha elismernének, az inspirációt nyújtana a fiataloknak, nőknek és latin-amerikaiaknak, hogy azt érezzék, ők is elérhetik" - vélte és hozzáfűzte, hogy bármi történjék is az Oscaron, "már így is győztesnek érezzük magunkat".

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom