Kultúra

A Karitász 2014–ben is az elesett emberek szolgálatában volt

A katolikus segélyszervezet rendszeres gyűjtésekkel, élelmiszerosztással és más karitatív programokkal is támogatta a rászorulókat

A Katolikus Karitász tavaly több mint kétezer tonna élelmiszersegélyt osztott szét, segítette a hazai és külföldi árvíz- és vihar károsult településeket, valamint egyházi és egészségügyi intézményeknek is defibrillátor készülékeket adományozott. Tanévkezdéskor iskolatáska csomagot adott a rászoruló kisgyermekeknek, vércukormérő készüléket kaptak a cukorbetegségben szenvedők, illetve a segélyszervezet dohányzás ellenes programot is indított a szenvedélybetegek számára. Ezen kívül 32 millió forinttal támogatta a kárpátaljai magyarságot, kezdeményezésére létrejött az „Egymillió csillag a szegényekért” program és a Lipóti Pékséggel közreműködve megszervezte a Szent Erzsébet kenyere akciót is. A teljesség igénye nélkül a Katolikus Karitász 2014-es programjairól számolunk be.

Écsy Gábor atya 576 3.
Az 1356 hívásával 500 forinttal lehet segíteni a Katolikus Karitász munkáját.

Május 24-én az Ez az a nap! koncerthez kapcsolódva a szervezők adománygyűjtést hirdettek rászorulók részére négy segélyszervezet részvételével. Ennek folytatásaként május 29-én az öt szervezet – az Ez az a nap! szervezőiroda, a Baptista Szeretetszolgálat, a Csak Egyet Szolgálat, a Katolikus Karitász és Református Szeretetszolgálat – ételosztást tartott a Széll Kálmán téren.

A négyszáz szendvics mellé a rászorulók igekártyákat is kaptak, valamint a háttérben folyamatosan zenés dicsőítés zajlott. Reméljük, hogy lelkileg és testileg egyaránt felüdülés volt sokak számára.

Rendszeresek a rászoruló gyermekek számára szervezett nyári táborok

VII. Nyári Napközis Vándortábor volt a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász és a szegedi karitász csoportok szervezésében. Minden nap más-más helyszínen várták a táborozókat a helyi önkéntesek, így Alsóvároson, Móravárosban, Algyőn és Tarjánban, Petőfitelepen, valamint Tápén. Négy csoportot alakítottak, amelyet egy-egy önkéntes fogott össze, aki egész héten a gyerekekkel volt.

Mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot, hiszen voltak kézműves foglalkozások, csoportos játékok, lehetett ping-pongozni, valamint ügyességi és sportvetélkedőt is szerveztünk. Két helyszínen is alkalmuk nyílt a helyi népi hagyományok, helytörténeti gyűjtemények megtekintésére.

Szent István ünnepén, augusztus 20-án a Karitász önkéntes munkatársa is állami elismerésben részesült

Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az egyházi kitüntetettek között egy karitászos munkatárs is elismerésben részesült. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, valamint Bessenyei György-, Móra Ferenc-, Pauer Gyula-, Szinnyei József-díjakat és Népművészet Ifjú Mestere díjakat adott át. Kiemelkedő szolgálata elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Vida Zoltánné, a Nagyatádi Karitászcsoport alapító tagja.

Defibrillátort adományoztak a Mátraverebély-Szentkúti kegyhelynek

Kisboldogasszony napján, az ünnepi szentmisét követően Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely új betegszobáját. A szoba berendezéséhez a Karitász kórházi ágyat, kerekesszéket, járókeretet, infúziós állványt, valamint egy defibrillátort adományozott a kegyhelynek. Az ünnepi szentmisén több száz zarándok vett részt a szabadtéri oltárnál. A szentmisét követő körmenet végén Udvardy György püspök atya megáldotta a zarándokhely új elsősegély szobáját, amelybe segélyszervezetünk adományozott kórházi ágyat, kerekesszéket, infúziós állványt, járókeretet, és egy nagylelkű adományozónak köszönhetően egy új defibrillátor készüléket.

Karitász évértékelő cikk 3

Iskolatáskát kaptak a kisiskolások

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán az idei tanévben huszonkét gyermek kezdte meg az első osztályt, akik közül hét fogyatékkal élő. A többségében hátrányos helyzetű családoknak komoly nehézséget jelent a szükséges felszerelések, valamint a gyermekek ruházatának beszerzése. Ebben segített a kisiskolásoknak. A Karitász minden első osztályos gyermeknek tanszerekkel – tolltartó, színes ceruza, gyurma, radír, füzetek – felszerelt iskolatáskát adományozott. Az iskolaszerek mellett több zsák gyermekruhát és cipőt is osztott szeptember 10-én, szerdán a rászoruló gyermekeknek Écsy Gábor atya és Mádl Dalma, segélyszervezetünk jószolgálati nagykövete. A Karitász országszerte több mint 20 millió forint értékben támogatta a nehéz helyzetben lévő családokat az iskolakezdésben.

A magyarországi árvíz sújtotta településeknek 4,5 millió forint értékű élelmiszersegély juttatott el a katolikus segélyszervezet

Az őszi esőzések következtében Vas és Zala megyében több települést is elöntöttek a megáradt patakok és folyók. Néhány településen kitelepítésekre is sor került. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai az érintett települések karitászcsoportjaival együttműködve kapcsolódtak be a katasztrófavédelem munkájába. A Karitász eddig több mint 4,5 millió forint értékű élelmiszer adománnyal segítette és segíti továbbra is az árvíz sújtotta területen élőket és dolgozókat. Kenyeret, joghurtot, sajtot, túrót, csokoládét és vizet, valamint ruha és cipő adományokat is osztottak a Karitász munkatársai. Az egyházmegyei karitász már készíti elő az ár elmúltával szükséges tisztítószereket is, hogy a lehető leggyorsabban tudjanak majd visszatérni otthonaikba az emberek. Az elkövetkező napokban több bútor- és háztartási felszerelés-szállítmány is érkezik majd a térségbe, hogy az elázott bútorokat mielőbb pótolni tudják a rászorulóknak.

Karitász évértékelő cikk 6