Kultúra
Április végén rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban
A fesztivál kiemelt programja a kezdőnapon, április 20-án a szlovák Divadlo z Pasáze Városi Közösségi Színház Norma című előadása

Kellerné Egresi Zsuzsanna kreatív menedzser elmondta: a rendezvény, amelyet a színház gyógyító ereje fesztiváljaként jellemeznek, bemutatja, hogyan lehet együtt élni a testi és lelki kihívásokkal, amelyek bárki életében előfordulhatnak.
A fesztiválhoz kapcsolódóan, kísérőprogramként április 30-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Semmi című produkcióját láthatják a nézők. Májusban a csíkszeredai színház III. Richárd és a csehországi Most színház Játékosok című vendégelőadása látható majd.
A fesztivál kiemelt programja a kezdőnapon, április 20-án a szlovák Divadlo z Pasáze Városi Közösségi Színház Norma című előadása. Ugyancsak kiemelt program az április 21-én látható, Lengyelországból érkező Lublini Színházterápia Alapítvány Krumpliopera című előadása, valamint a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió Trauma című táncelőadása és a Baltazár Színház Kvantumtorna című darabja, amelyet április 22-én láthat majd a közönség – tette hozzá a kreatív menedzser.
Mint mondta, április 20-án, a léleknyitogató ceremónia keretében a színház előtti téren a színházban működő Petőfi Akadémia tagjai és a veszprémi társulat zenés előadása látható.
Kora este hajléktalanok alkotásait bemutató tárlat nyílik.
A fesztivál idején egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt lehet majd venni – fűzte hozzá Kellerné Egresi Zsuzsanna. Szőke Kavinszki András, a Kabóca Bábszínház igazgatója elmondta, hogy az intézmény szintén csatlakozik a 10. Színházi Olimpiához, amelyet április 1. és július 1. között rendeznek meg.
Mint mondta, országosan 12 bábszínház 332 előadása lesz látható a programban, a Kabóca Bábszínház nyolc kiemelt programmal vesz részt az eseményen.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója élő kapcsolásban beszélt a Színházi Olimpiáról, amelynek hivatalos megnyitója április 15-én lesz. A rendezvényhez 58 ország, 400 társulat és 750 előadás csatlakozik, a résztvevők száma nyolcezer. A programsorozatban minden színházi műfaj képviselteti magát.