Kultúra

A boldogság afrikai módon

Mungi Ngomane műve egy sajátos gondolkodást mutat be – Az ubuntu filozófiáróljelent meg könyv a Helikon Kiadónál

Az, hogy immár több mint fél évszázada biztos pozíciót foglalnak el a könyvpiacon a különféle életmód- és önsegítő könyvek, jelzi, hogy az európai és amerikai társadalomban valami nagyon nincs rendben.

A pszichológiai alapú és/vagy tradícióalapú öngyógyító szakirodalom nagy része védikus vagy buddhista utakra alapozó munka, amivel csak az a baj, hogy a skolasztikus, keresztény hagyományból kibomló, majd azt meghaladó európai gondolkodás eleve nem tud mit kezdeni az advaita (kettősség nélküli, megkülönböztetés nélküli) gondolkodásmóddal.

Talán ezért is jelentek meg a még mindig divatos „keleti” eszmekörben fogant művek mellett a más típusú kötetek, most a Helikonnál Ubuntu címmel Mungi Ngomane könyve. A Bartók Imre fordításában olvasható munka az afrikai gondolkodásmódot mutatja be, amelynek alapszava, a könyv címeként is használt „ubuntu” tulajdonképpen a „közjó” fogalmával azonos.

Ahogy a szerző írja, a dél-afrikai filozófia kifejezése  az emberi együttműködések összes fajtáit magába foglalja. Az író – aki a bevezetőben megemlíti, hogy Desmond Tutu unokája –, hozzáteszi: „Az ubuntu tanításának lényege, hogy az egyén semmit nem ér a többi ember nélkül.” (A kifejezés a bantu nyelvekben mind megvan, a rokon szó, a bantu „embereket” jelenti.)

A könyv leckékben foglalja össze a tanítást. Az első lecke szerint az embernek kötelessége megpillantani a másikban önmagát (vö. Jézus szavaival: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”). A szerző felhívja rá a figyelmet, hogy noha az európai és amerikai gondolkodásban kifejezetten érték az egyéni siker, Afrikában ez értelmezhetetlen: ha valaki elér valamit, abban a közösség minden olyan tagjának van szerepe, aki útján segítette.

Ez azonban nemcsak kifelé érvényes: az embernek, ahhoz, hogy önmagát reálisan lássa, azzal is tisztában kell lennie, hogy ki az, akiért ő tesz valamit rendszeresen. Itt már élesen elválik az afrikai gondolkodásmód a nyugatitól, hiszen a mi társadalmunk „természetesnek” könyveli el pél­dául a javarészt a nők által végzett házmunkát, nem olyasvalaminek, amiért hálásnak illene lenni, holott ez tipikusan olyasmi, ami a családtagok kényelmét és adott esetben munkahelyi, társadalmi előrehaladását megkönnyíti, hiszen ez nem az ő terhük.

A második lecke az elsőt árnyalja, néhol tudományos és szociológiai megfigyelésekkel kiegészítve. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a valódi kibontakozás csak közösségben képzelhető el, ennek ellenére a digitális korban reális veszély a valós életben tapasztalható elmagányosodás.

A további leckékben szó esik arról, miként érthetünk meg olyan álláspontokat is, amelyek adott esetben gyökeresen ellentétesek a sajátunkkal, sőt ha lehetséges, az összes összefüggést lássuk át, hiszen a különböző nézőpontok ütköztetése révén biztos, hogy az egész világot differenciáltabban fogjuk látni, mintha belekényelmesednénk abba, amit a társadalmi osztályunk vagy a neveltetésünk készen kínál. Külön leckéket kapunk a jóhiszeműségről, a reményre való képességről, a megbocsátásról – amely az afrikai gondolatkörben a könyv tanúsága szerint a keresztény megbocsátásfogalomhoz hasonlóan artikulálódik –, utóbbival kapcsolatban a szerző a magunknak való megbocsátás fontosságára is felhívja a figyelmet, de kitér például a nevetés fontosságára is.

Mindent összevéve Mungi Ngomane könyve nem különbözik lényegesen bármely tradíció vagy pszichológiai iskola elvei mentén megírt tanácsadó könyvtől. Azok a sajátos, csak az afrikai gondolkodásra jellemző példák, amelyeket felhoz és a sok idézet, afrikai történettöredék, amiket belesző a szövegbe, mindenesetre egyedi olvasmánnyá teszik a könyvet, amelynek végső tanulsága azonban mégiscsak banális: a normális emberek az egész világon egyformán gondolkoznak.

Mungi Ngomane: Ubuntu

Kapcsolódó írásaink