Kultúra

Ötvenöt év után újra egyben Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja

Ritka kézirat

Ötvenöt év után újra egyben Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja
Jimi Hendrix
Fotó: AFP

Több mint ötven év után került ismét egy helyre Jimi Hendrix egyik dedikált dalszöveglapjának két darabja – írta a The Guardian. A később legendássá vált gitárvirtuóz karrierje elején, 1967. február 20-án együttesével, a Jimi Hendrix Experience-szel az angliai Bath-ban játszott, beugróként a koncertjét lemondó Chuck Berry helyett. Hendrixtől a fellépés előtt két helyi lány autogramot kért, de mivel nem volt náluk üres papír, a gitáros saját füzetéből tépett ki egy lapot, kettészakította azt, és mindkettőre aláírta a nevét a zenekar két másik tagjával együtt.

A lányok csak a koncert után fedezték fel, hogy a papíron Hendrix 51st Wedding Anniversary című dalának kézzel írott szövege található. Egyikük tavaly a múltból megőrzött lappal felkereste a lancashire-i Tracks Limited boltot, ahol azt tanácsolták neki, hogy kutassa fel régi barátnőjét a papír másik feléért. Mivel mindkét darab épségben megmaradt, a névtelenségbe burkolózó eladók megváltak a kézirattól, amely így, együtt öt számjegyű összeget ér.

Kapcsolódó írásaink