Kultúra
Huszonnégy éves sztárkarmester a Párizsi Filharmonikusok élén

Mäkelä Daniel Hardingtól veszi át az együttes igazgatását: ő alakítja majd a Párizsi Filharmonikusok zenei programját, de koncertezik és turnézik a zenekarral, évente legalább tizenkét héten át.
A világ egyik legfiatalabb karmestere, aki jelenleg az Oslói Filharmonikus Zenekar vezető dirigense, a francia sajtónak elmondta: nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy két ilyen világszínvonalú, erős zenekarral dolgozhat, mint az oslói és a párizsi.
A finn csellista 1996-ban született Helsinkiben, csodagyereknek számít, tizenkét éves kora óta vezényel. Karmesterként 2017-ben debütált a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarával, majd egy évvel később már nemzetközi elismerést aratott a Bambergi Szimfonikus Zenekar, a Lyoni Nemzeti Zenekar, a Frankfurti Rádió Zenekara és az Orchestre de Paris koncertjeit vezényelve. Kínában is fellépett a Berlini Filharmonikusokkal, továbbá vezényelte a Clevelandi Zenekart, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Birminghami Szimfonikus Zenekart is.
Mäkelä csütörtökön, a Philharmonie de Paris járvány utáni első koncertjén Maurice Ravel Le Tombeau de Couperin című szvitjét és Beethoven 7. szimfóniáját vezényli.