Kultúra
Kultúrházak a közösségekért
várják az érdeklődőket a TEMI Fővárosi Művelődési Házban és három kiemelt helyszínen

Fontos feladat a nagyapáink, apáink által létrehozott értékek felkutatása, megőrzése és továbbadása a következő generációnak. Ehhez szükség van egy kultúraközvetítő közegre is, amelynek feladatát a közművelődési intézmények látják el, Magyarország pedig jelentős közművelődési hálózattal rendelkezik – hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az eseményt beharangozó tegnapi budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette, a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozatára eddig négyszáz szervezet regisztrált mintegy ezer programmal.
Novák Péter zenész, színész, az esemény védnöke kiemelte: a háromnapos programsorozat felhívja a figyelmet arra is, hogy a kultúrházakat a közönségnek is életben kell tartania.
Bordás István, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke az MTI szerint hangsúlyozta: a programsorozat célja megmutatni a közösségi művelődést szolgáló intézmények és az ott dolgozó szakemberek tevékenységének sokszínűségét és közösségépítő munkáját. Mint elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan idén is három kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek: a pénteki hivatalos megnyitót Budafokon tartják, a szombati eseményeknek Soltvadkert ad otthont központi helyszínként, míg vasárnap a Nógrád megyei Patak község képviseli a falvakat, kisvárosokat. Idén az összes szomszédos ország csatlakozik a rendezvényhez, Bécstől Eszékig nyolc határon túli település szervez táncházakat a programsorozat részeként. A kulturális központok és művelődési házak február 14-ig még csatlakozhatnak a rendezvénysorozathoz a Kulturhazak.hu oldalon. Az idei rendezvény fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap (NKA).
Bordás István arról is beszélt, hogy Magyarország 3174 településén mintegy 6200 közművelődési szervezet működik, éves szinten 67 millió látogatót vonzanak ezek az intézmények különféle programjaikkal. Több mint harmincezer kulturális célú közösség működik az intézményekben, ahol csaknem négyezer szakalkalmazott dolgozik.
Szűcs Ferenc, a sajtótájékoztatónak helyet adó TEMI Fővárosi Művelődési Ház igazgatója elmondta: a rendezvény három napja alatt intézményükben változatos programkínálat várja az érdeklődőket. Pénteken francia, szombaton morva táncház lesz, vasárnap pedig a farsangi bál mellett Bálint-napi gyöngyfűző foglalkozást is tartanak, de lesz fotókiállítás és rockkoncert is.