Kultúra

Kultúrafogyasztás a kutató szemével

A mai fiatalság nem olvas kevesebbet, csak gyökeresen átalakultak az olvasási szokásaik – nyilatkozta lapunknak Szabó Andrea szociológus

Az okoseszközök és az internet térhódítása miatt napjainkra teljesen átalakultak a fiatalok kultúrafogyasztási szokásai. Szabó Andrea ifjúságkutatóval, szociológussal a változások hátterében húzódó folyamatokról beszélgettünk a nagymintás ifjúságkutatások eredményeit elemezve.

Kultúrafogyasztás  a kutató szemével
„Kifejezetten jó és követendő példának tartom, amit a Nemzeti Színházban csinálnak, hogy nagyon sok előadást ingyen tekinthetnek meg a fiatalok”
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– A nagymintás ifjúságkutatás 2000 óta nyolcezer 15–29 év közötti, hazánkban élő magyar fiatalt vizsgál négyévente. Hogyan jött létre ez a felmérés?

– A kilencvenes évek végén Stumpf István és Deutsch Tamás akkori miniszterek támogatásával indult meg több kutatócsoport együttműködése, amelyből az Ifjúság2000 lett. A felmérést egy hosszabb, csaknem másfél éves előkészítő munka előzte meg, és a Központi Statisztikai Hivatal adatfelvételével kezdődött, de magát a kutatást a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet szervezte. Büszkék lehetünk rá, hogy húsz éve minden kormányon lévő párt számára fontos, hogy megismerje az aktuális fiatalságot, hiszen ez a leginkább változó, átalakuló szegmense a társadalomnak. Ráadásul ennél a korosztálynál négyévente elképesztő változásokat tapasztalhatunk.

– Mi volt eddig a legszembetűnőbb változás?

– Van egy nagyon érdekes adat, amely azt mutatja, hogyan változott meg a számítógép- és az internethasználat jelentősége az elmúlt húsz évben. Csupán a fiatalok kilenc százaléka mondta 2000-ben, hogy internetezik, és huszonkilenc százaléka, hogy van asztali számítógépe. Négy évvel később majdnem megháromszorozódott a számítógéppel való ellátottság, viszont az internetezés nem nőtt olyan nagymértékben. Csak 2008-ban beszélhetünk az internet esetében robbanásszerű átalakulásról.

– Ezek a számok manapság is folyamatosan emelkednek.

– Ma ott tartunk, hogy a fiatalok nyolcvanöt százaléka rendelkezik számítógéppel, ami már nem feltétlenül az asztali számítógépet, hanem sok esetben a laptopot jelenti. És napjainkban nagyobb az internet elterjedése, mint a számítógépeké, az okostelefonok miatt. A kulturális fogyasztásban ebből adódóan a számítógépnek, az internetnek és egyáltalán a kütyüvilágnak hatalmas a térhódítása. Négy év alatt olyan döbbenetes átalakulásokat látunk, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sőt a veszélyeivel sem voltunk tisztában a 2000-es évek elején.

– A legutóbbi, 2016-os kutatásban az áll: a megkérdezett fiatalok negyven százalékának úgy van beállítva az okostelefonja, hogy azonnal értesítést küld, ha valami történik az online térben.

– Ezt két oldalról közelítem meg. Egyrészt ez egy állandó frusztrációt okoz, hiszen folyamatosan jönnek az üzenetek, zajlik az élet, amire reagálni kell, másrészt itt a társadalmi kapcsolatok egy új típusáról van szó, amelyben a személyesség átalakulása figyelhető meg az elmúlt időszakban.

– A felnőtt társadalom hogyan tudja ezt jól kezelni?

– Ahogy azt 2019 tavaszán a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolával közösen rendezett, A művészet közege című konferencián is mondtam, a felnőtt társadalomnak nem szörnyülködnie és minősítenie kell ezt a folyamatot, hanem értelmeznie és tényszerűen elfogadnia: ez egy másik világ, ami nem jobb vagy rosszabb, mint az eddigiek. Sőt egy olyan nemzedéki sajátosságról beszélhetünk, amely nem a felnőtt generációtól szivárog a fiatal generációra, hanem épp ellenkezőleg, a fiatalok hatnak a felnőttekre.

– Elgondolkodtató és aggasztó viszont az alábbi számadat, amely azt mutatja, az ifjúságnak mennyi könyve van otthon: míg 2004-ben a megkérdezetteknek átlagosan 344 darab könyvük volt, addig 2016-ban már csak átlagosan 172 darab könyvvel rendelkeztek, vagyis tizenkét év alatt a felére csökkent a polcukon lévő könyvek száma.

– Amennyiben normatív szempontból közelítjük meg ezt az adatot, akkor valóban ijesztő, hogy a polcukon lévő könyvek száma a felére csökkent, én mégsem tartom ezt annyira aggasztónak. Egyrészt kétségtelen, hogy a könyv birtoklása, gyűjtése manapság már nem teljesen része a kultúrának, már csak azért sem, mert a könyvek minőségében hatalmas különbségek vannak. Gondolok itt arra, hogy a szép, kemény fedeles könyveket az emberek szívesen gyűjtik, míg a puha fedelű könyvekhez nem feltétlenül ragaszkodunk, továbbadjuk vagy elcseréljük őket. Másrészt megjelentek a letölthető és elektronikus könyvek, amelyek az ifjúság körében igen népszerűek. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a mai mobil világban, amikor gyorsan kell dönteni lakhatási kérdésekben, nem feltétlenül könyveket gyűjtenek a fiatalok, hiszen ezek drágák és sok helyet foglalnak. A számok mögött tehát összetett, bonyolult folyamatok vannak.

– Az ifjúság olvasási szokásai is nagymértékben átalakultak, hiszen nehezen vagy egyáltalán nem olvasnak például Homéroszt, Balassi Bálintot, Jókai Mórt vagy épp Arany Jánost.

– Azt gondolom, a mai fiatalok nem olvasnak kevesebbet, csak gyökeresen átalakultak az olvasási szokásaik. A konferencián is azt állítottam – provokatív jelleggel –, hogy soha olyan nemzedéke nem volt még hazánknak, amelyik annyit olvasott volna, mint a mai ifjúság. Ezek a fiatalok ugyanis reggeltől estig valamilyen szöveges üzenetet, tartalmat látnak és olvasnak. Nem az olvasás szűnt meg, hanem a szépirodalmi művek olvasása szorult háttérbe. Az általános műveltség szempontjából ennek lehet negatív hatása: nem Arany Jánost fognak olvasni, mert befogadhatatlanul bonyolult és hosszú számukra. És arról is beszélnünk kell, hogy a magyar nyelv, ahogyan egyébként a világ összes nyelve, az utóbbi időben átalakulási folyamatban van: egyszerűsödik. Ezt a folyamatot megint csak nem minősíteni, hanem megérteni kell.

– Egyfajta megoldás lehet erre, ha kortárs irodalmi művek kerülnek be a tananyagba.

– Nagyon jó iránynak tartom, hogy egyre több ifjúsági kortárs irodalom kerül be a kötelező olvasmányok közé. Szociológusként azt vallom, hogy kortárs szépirodalmi műveken keresztül kell megszerettetni az olvasást a gyerekekkel, majd utána lehet bonyolultabb nyelvezetű, archaikus szövegeket, például görög drámákat olvastatni velük. Illetve elindult egy nagyon jó kezdeményezés: egyre több színház törekszik arra, hogy régen lefordított műveket újrafordíttat, és úgy visz színpadra. Tudom, hogy több, hagyományos kultúrát fogyasztó számára ez szentségtörés, de lehet, hogy ez a módja annak, hogy megszerettessük például Shakespeare drámáit a fiatalokkal.

– A 2016-os felmérésben a megkérdezettek jelentős része úgy nyilatkozott, hogy alig vagy egyáltalán nem jár színházba, operába, komolyzenei koncertre, múzeumba. Ezek helyett nyári fesztiválokra jár a huszonöt százalékuk.

– A magaskultúra színterei közül talán a színház a legkevésbé problémás. A színházba járás ugyanis
a mai napig része a középosztály kultúrafelfogásának. A színház, különösen a zenés színház egy olyan kulturális tér, ahová mindenki szívesen megy. A kistelepüléseken is rendszeresen szerveznek színházlátogatásokat. Továbbá nagyon jó törekvésnek tartom, hogy a nagy színházak ifjúsági darabokat is bemutatnak. Az opera viszont mindig is az elitkultúra része volt. Talán az oktatási rendszernek kellene közelebb hoznia ezt a műfajt a fiatalokhoz. A fesztiválokon kívül a beszédcselekvés színterei, a kávézók, teázók, borozók, éttermek váltak divatossá a fiatalok, főként az egyetemisták körében. Ezek számukra a kulturált találkozás, szórakozás és interakciók helyszínei.

– A jómódú és a szegény fiatalok kultúrafogyasztási szokásai között milyen különbségek tapasztalhatók?

– Van egy generális felület, az internet, amely összeköti őket, és ez nagyon hasonló a különböző társadalmi rétegeknél. Ahogyan hasonló a bizonyos státuszfogyasztási eszközök – például okostelefon, számítógép – meglétére való törekvés is. Ugyanakkor látható a magaskultúra és a fogyasztói kultúra közötti éles szakadék a társadalmi rétegek között. Már nagyon fiatalon megtapasztalják a „ki a szegény, ki a gazdag” típusú kérdésfeltevéseket. Látszik a hozott hátrányok továbböröklődése az iskolarendszeren keresztül, és ez jelentkezik a kulturális fogyasztásban is. Ez egy régóta meglévő, már a nyolcvanas években leírt kulturális különbség, ami az elmúlt időszakban nem csökkent, hanem nőtt.

– Hogyan kellene ezen a folyamaton változtatni?

– A kormány részéről erőteljesebb segítségnyújtásra, programra lenne szükség, amire – úgy tapasztalom – meg is van a szándék. Kifejezetten jó és követendő példának tartom, amit a Nemzeti Színházban csinálnak, hogy nagyon sok előadást ingyen tekinthetnek meg a fiatalok. Ezek azok a lehetőségek, amelyek közelebb hozhatnak bizonyos kulturális tereket a szegényebb ifjúság számára, bár hozzáteszem, hogy vidékről ide is el kell jutniuk valahogy. Mindenesetre azt gondolom, hogy a megyei jogú városok kőszínházaiban is be lehetne ezt vezetni. Illetve a helyi fesztiválokon a popkultúrán túl megjelenhetnének a kultúra más, magasabb típusai is, például könyvbemutatókon, kamaradarabokon keresztül.

– A következő felmérés idén esedékes. Milyen eredményekre számít a kultúra területén?

– A kultúrafogyasztási szokások nagyon gyorsan változnak. A tendenciák viszont arra utalnak, hogy a fesztiválkultúra térnyerése tovább növekszik, és úgy látom, hogy ez nemcsak nagyvárosi, hanem kistelepülési szinten is egyre inkább megjelenik. A magaskultúra színterei várhatóan tovább differenciálódnak. És kíváncsian várom, meg fog-e jelenni az úgynevezett multitasking kulturális fogyasztás, ami azt jelenti, hogy egy időben történik a televízió nézése, a számítógépezés, az okostelefon használata, valamint a zenehallgatás. Talán az egyéni igényekre szabott különböző médiumok, kulturális csatornák összeolvadása lesz a legnagyobb újdonsága az idei felmérésnek.

Kapcsolódó írásaink