Oknyomozás hibajegyzékkel

A filmszerű, feszes szerkezetű, a figyelmünket mindvégig fenntartó darab jóval többről szól azonban, mint egy öngyilkosság történetének feltárása. A Jeremy Kareken, David Murrell, Gordon Farrell, John D’Agata és Jim Fingal könyve alapján készült színpadi mű azon túl, hogy megtörtént eseményt dolgoz fel, elgondolkodtató társadalmi, és egyéni drámákat is megfogalmaz. S teszi mindezt úgy, hogy a nagyjából másfél órás kamaradrámába rengeteg humort, csípős megjegyzést épít be. A művet tavaly mutatták be New Yorkban a Broadway-n olyan színészek szereplésével, mint Daniel Radcliffe, Bobby Cannavale és Cherry Jones, ám az itthoni szereposztásban sem kell csalódnunk: Balsai Móni, László Zsolt és Rada Bálint a darabban.

Az alapkonfliktust John D’Agata (László Zsolt), a világhírű író műve idézi elő, aki hosszú évek után egy oknyomozó írással jelentkezik, amelyet a nyomtatott sajtó válságában szenvedő Harper Magazin azonnal meg is akar jelentetni. Azonban a Harvardon végzett, túlbuzgó, pályakezdő újságíró, Jim Fingal (Rada Bálint) azt a feladatot kapja a magazin keménykezű főszerkesztőjétől, Emily Penrose-tól (Balsai Móni), hogy ellenőrizze a szövegben lévő összes adatot. Egyre több adatról derül ki, hogy nem felel meg a valóságnak – a sztriptízbárok számától kezdve a holdnaptárig a nem létező forgalmi dugóig –, amelyeken a nárcisztikus szerző felkapja a vizet, nem is csoda, hiszen a hibajegyzék terjedelme felér egy disszertációval. Majd azzal érvel, hogy mindannyian történetekben élünk, s ha a történet vagy az író úgy kívánja, igenis át kell írni a tényeket. Három különböző érdek ütközik egymásnak, s hármójuk feszült, hangos és humoros szócsatáiban örök igazságok hangzanak el, a szereplőkről mégsem tudunk meg szinte semmit. A Mi történt Vegasbant az teszi izgalmassá, hogy csak az utolsó pillanatban állnak össze a mozaikdarabkák, illetve a színészek remek alakításokat nyújtanak. Elképesztő a mimikájuk és gesztusaik, sokszor ezek beszélnek helyettük. László Zsolt remekül játssza a nagyképű írót a puritán lakásában és konzervatív öltözéké­ben. Rada Bálint pedig nagyszerűen hozza az elkötelezett, akadékoskodó, kissé kényszeres újságírót, s sokat elárul róla az ing-nadrág-tornacipő szett is. Határozott vezetőként van jelen Balsai Móni, akinek a szájából többek között olyan mondatok hangzanak el, hogy „a nyomtatott sajtó haldoklik” vagy, hogy „a bizalom tartja össze a rendszert”.

A fegyelmezett rendezői munka mellett mindenképp említést kell tennünk Michac Gábor díszleteiről, Varga Vince háttérben vetített videói­ról – utóbbiak egyébként rengeteg plusz információt hordoznak. Kárpáti Enikő pedig a karakterekhez illő jelmezeket alkotott. Továbbá Baráthy György dramaturgi és fordítói munkáját is dicséret illeti.

Aztán amikor nem is nagyon számítunk rá, egyszer csak előtörnek az egyéni drámák, veszteségek is – igaz, ezeknek csak a felszínét látjuk. A zárójelenetben viszont nincs benne az az átütő erő, ami szinte az egész darabot jellemzi. Mindenki elcsendesedik, döntenek az oknyomozó esszé sorsáról, közben pedig a háttérben, a kivetítőn bekúsznak a valódi személyek valódi történetei. Ujj Mészáros Károly biztosra akart menni: egy közepes színdarabot rendezett erős színészi alakításokkal, amit legközelebb december 29-én játszanak.