Kultúra
Török–magyar kulturális napok a türbénél
Gül Baba Központ és Kiállítóhely
A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány szervezésében megvalósuló háromnapos, ingyenesen látogatható fesztiválon kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel várják a látogatókat – közölte Szalai István vezérigazgató az esemény tegnapi sajtótájékoztatóján. A rendezvényen olyan előadókkal találkozhat a közönség, mint például a Talamba együttes, Agócs Gergely és a Fonó Zenekar, Berecz András mesemondó és Andor Anikó, az év tájépítésze, a Gül Baba Kulturális Központ kertjeinek tervezője. Varga Betti, a PestText főszervezője elmondta, hogy a szeptember 25–28. között tartandó nemzetközi irodalmi fesztiválra érkező írók, költők, műfordítók, zenészek között több olyan török előadó, kortárs író is szerepel, akik Gül baba türbéjénél is fellépnek majd, így például egy bursai trió.