Kultúra

A néphagyományra kell támaszkodni

Megnyílt az Ilosvai Ház Nagyidán

A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton az MTI tudósítása szerint.

A politikus a Kassához közeli településen megépült Ilosvai Ház ünnepélyes átadóján mondott köszöntőt. Az épület mintegy 200 millió forint magyarországi támogatásból készült el, sok önkéntes munkájával. A jövőben tájházként, rendezvény- és népművészeti központként működő intézmény létrehozásának költségeiből mintegy 185 millió forintot fedezett a nemzetpolitikai államtitkárság. Az Ilosvai Ház megálmodói, a településen egykoron tanítóként tevékenykedő Ilosvai Selymes Péter nevével fémjelzett népművészeti fesztivált is működtető Ilosvai polgári társulás és az Ilosvai Selymes Péter néptáncegyüttes vezetői az intézmény elkészültét úgy jellemezték, hogy a településen a Felvidék legnagyobb „néptáncműhelye” épült meg.