Ezer év szintézise

– Miben mond újat a többi, Szent Istvánnal foglalkozó műhöz képest Ratkó József Segítsd a királyt! című drámája?

– Az 1031-ben induló és hat esztendő történéseit magába sűrítő dráma gondolata már az 1970-es évek közepétől érett Ratkóban, egy évtizeden át mégis csak vágy, az intellektusát feszítő, izgató terv maradt. A Segítsd a királyt! megírását közvetlenül személyes sorscsapás motiválta: a költő 1981-ben elveszítette Attila nevű kisfiát, fájdalma pedig az Imre herceget sirató főhős szenvedéseihez közelített. Az István király alakjában egybefogott lélektani modellt így fenségesen illeszthette majdnem ezer év távolából is önmaga személyiségére. Ez a mű azonban mégsem csak a személyes lelki gyötrelmek dramatizált átvetítése, hanem az 1980-as évek válságában vergődő Magyarország helyzetértelmezése, egyszersmind a fiatal magyar államot „teremtő” korai idők drámává szervezett rekonstrukciója.

– Hogyan jelenik meg a rendszerváltás előestéjének hangulata egy történelmi drámában?

– Ratkó a történelem nyelvén beszél a katasztrófa felé sodródó akkori, 1980-as évekbeli magyar jelenről. Következetesen járja körül annak az új államalapításnak – a jövendölt rendszerváltozásnak – a politikai, morális és emberi feltételeit, amely a jövő- és nemzettudatában, erkölcsi létében a diktatúra évtizedeiben példátlanul szétesett magyarságra vár. Az első magyar király alakjában és tetteiben megjelölt viszonyítási mérték a Kádár-kor végi Magyarország válságának méretét, az új országért rövidesen egybeálló erők felelősségét, és a rájuk váró munka arányait egyszerre jelképezi. A dráma centrumában az a probléma áll, hogy az István alakjában megjelenő s a különböző erők között egyensúlyt képező történelmi igazság, a magyarság jövőképe hogyan képes megmutatkozni és érvényesülni a szűk látókörű, szerteszét húzó partikuláris érdekek, a szennyes lelkek, a csupán önmagukat védő akaratszövevények, sőt a magánéleti tragédiák közepette is.

– Akkor lehet, hogy az a helyesebb kérdés, mitől lehet történeti a dráma, ha egyszer ennyire aktualizál?

– A témaválasztás mellett a mű nyelvi megalkotása is nagy mértékben hozzájárul ehhez. Ratkó történeti szintézisét ugyanis lenyűgöző nyelvi szintézis hordozza, a drámába beledolgozza ezer év magyar költészettörténeti ívének értéknyomait.

– Például?

– Finnugor ősmítosz, ősvallás, regölés, bájolás, közmondások, szólások, archaikus szavak mellett az Ómagyar Mária-siralom, a Halotti beszéd korának nyelvi elemei, Károli Gáspár, Alvinczi Péter, Szenczi Molnár Alber, Pázmány Péter stílusától ihletett töredékek és fordulatok ölelkeznek egybe Vörösmarty-, Petőfi-, Ady-, Illyés- és József Attila-sorokkal. Egy évezred nyelvi kultúrájából teremt organikus rendet. Mindezzel Ratkó a magyar történelem elhallgatott kérdéseit, és a peremvidékek küszködését a Kádár-kor némaságával szembesíti. Az Isten háta mögötti Nagykállóból hirtelen a magyar sorsproblémák – Ady, Németh László, Illyés távlataira emlékeztető – értelmezőjévé nő
a nyolcvanas évek Magyarországán.

– Megfeleltethetők a szereplők konkrét, 20. századi karak­tereknek?

– Úgy fogalmaznék, hogy a szerző a történeti-kultúrtörténeti szituációk és a jellemek révén húz sorozatosan érintőket a jelenéhez.

A dráma ősbemutatója után Csikos Sándor színművész, a főszereplő mondta ki, hogy „a diktatúrának nincs szüksége gondolkodó egyéniségekre, a nemzeti érzület pedig oda jutott, hogy az ember azt sem tudja, mikor mondhatja ki, »én magyar vagyok«, anélkül, hogy rá ne sütnék a nacionalizmus bélyegét. Sikerült összemorzsolni ennek a népnek a méltóságát, identitását: azt a hitet, hogy bátran nézhet történelmére és saját történetére, vállalhatja múltját, jelenét, jövőjét, hogy szégyenkezés, gerinctörés nélkül azonos lehet önmagával.” Csikos gondolataival egyetértve gondolom, hogy az István-dráma mai olvasatában és szereplőinek arcában minden mai néző is felfedezhet jelenkori történelmi arcokat is. Nem is kell megerőltetnie elemző értelmét és érzékeit, csupán figyelnie kell Ratkó mondatait.

– Mennyire lehet ma azonosulni a mű végén olvasható István-imával?

– Éppen a múlt-jelen párhuzam miatt érvényesek István imájának, ennek a nagymonológnak a legfőbb üzenetei ma is. Ratkó célja a példaértékű uralkodói és emberi magatartás felmutatása volt minden történelmi kor számára. Nem véletlen, nemzeti ünnepeinken és szavalóversenyeken leggyakrabban a veszélyeztetett identitású határon túli magyarság ajkáról hangzanak fel sorai.