Hétköznapok és sorsok

Időközben megannyi változás állt be az életükben: igazából nem dolgozták fel bajtársuk, Ludo tragikus halálát, az egyikőjük gyermeket szült, a másik életközepi válságba jutott. Max Cantara, a csoport motorja pedig minden tekintetben válságban van. Nem tud aludni, kapkodja a levegőt, ingerlékeny – nem ok nélkül, hiszen csődbe ment az étterme, a felesége megkeseríti a válást, miközben új élettársa nem érti, mi idézte elő az ideg-összeroppanást.

A napot, amely a hatvanadik születésnapjára esik, egyedül töltené, tulajdonképpen ezért utazik a víkendházba. Régen nem látott barátai azonban beállítanak hozzá.

Miután végigpásztáztatja a Földközi-tenger hullámait és a partszakasz fehér homokját, dűnéit, ezzel a képsorral indul Guillaume Canet francia színész-rendező édesbús vígjátéka, az Együtt megyünk, amely a valóságban nem hét, hanem kilenc évvel a kasszasiker előzményfilm, az Apró kis hazugságok bemutatója után került a mozikba.

A film legfőbb érdeme, hogy az első részt tematikai, műfaji szempontból is követi, méghozzá azokkal a kiváló francia színészekkel, akik az első részben már belopták magukat a néző szívébe. A recept pofonegyszerű, hiszen az Együtt megyünk attól működik jól, amiért az előzményre idestova tíz év elteltével is emlékezünk: Canet beterelte a szereplőket egy nyugodt tengerparti faházkomplexumba, ahol felszínre kerülhet mindaz, amit elnyomtak magukban. A sokféle magánéleti válságot az alkotók ezúttal is kedélyesen tárják elénk.

A film első óráját követően a Guillaume Canet és Rodolphe Lauga által jegyzett forgatókönyv minden korábbinál erősebben kezd Max karakterére fókuszálni, elvégre a film az ő kálváriáját járja körül. François Cluzet diadalmasan, erősen alakít, az általa játszott Maxban fel-felbugyog az arrogáns bunkó, többnyire viszont a kétségbeesett és megkeseredett szerepet veszi magára. Ugyanakkor érző szívű fickót játszik, aki képes érdek nélkül szeretni.

Az emberi jellemek összetettségéről előadott apológiaként jelenik meg a többi karakter is a filmben. Marion Cotillard mesterien eltalált Marie-ja nem olyan régen még a dél-amerikai indiánok világát kutatta, mostanra viszont a sör és cigaretta bűvkörében élő megbízhatatlan, aki mindaddig rá se bagózik az ötéves fiára, amíg az kishíján hullámsírban nem köt ki. Ha lovagregénybe nem is illik, de szép a folytonos akarat, amellyel az enyhén felvágós, másokat észrevétlenül leuraló Eric (Gilles Lellouche úgy játssza ezt a szerepet, mintha rá öntötték volna) hűen ostromolja Marie-t, de a filmsztárnak akadhatna ennél nagyobb problémája. Hiszen vele van az újszülött gyermeke, akiről egy bérdada gondoskodik. Antoine, aki ugyancsak megragadó karakter, a valódi kakukktojás, ugyanis nem csak gyerekesnek, hanem őszintének, naivnak és pancsernek is megmaradt. Jól kivehető, hogy életre keltője, Laurent Lafitte nagy nevettetői tapasztalattal rendelkezik, amelyet a Comédie-Française társulati tagjaként akár estéről estére kamatoztathat. Azok, akiknek csak egy-két mondat jutott, ugyancsak ragyogók: Hocine Mérabet parádés az elvont Nassimként, Joël Dupuch, aki Jean-Louist, a helyi halászt játssza a való életben ismert „osztrigafarmer”, ennél fogva kisujjában van a szerep, az exfeleséget megformáló Valérie Bonneton pedig már csak azért is érdekes, mert a való életben tizenhárom évig volt a filmbeli férje, Cluzet partnere.

A Canet-Lauga páros feladata nem volt egyszerű, részben a sok szereplő miatt. Az elbeszélés bizonyos pontokon bizony meg is bicsaklik, a főszereplő öngyilkossági kísérleténél például. Ahhoz, hogy pszicholó­giai szempontból valóban megértsük az indítékait, ennél sokkal mélyebbre kellene látnunk a lelkében. Az alkotás feszes tempója viszont ezt nem csak az esetében, hanem a többieknél sem engedi meg.

Az Együtt megyünk alapve­tően az érzelmekről mesél, miközben maga is számtalan érzést vált ki a nézőből. Nem tökéletes, már csak azért sem, mert a kelleténél összecsapottabb, a téma által megköveteltnél egy árnyalattal oldottabb, mellesleg a francia társadalom problémáival szinte nem is foglalkozik az idestova tíz évvel ezelőtti gazdasági válságot leszámítva. Mégis el kell menni a moziba, hogy megnézzük, gondolkodni és beszélni kell róla. Hiszen a barátságtól a megcsaláson, az önbecsapáson, a gyászon és egy rakás egyébben át az összes témája érvényes. És az is marad, míg ember az ember. w