Kultúra
Előkerültek Saint-Exupéry vázlatai a kis hercegről
Rábukkantak egy szerelmes levélre is

A színes rajzokat maga a francia író és pilóta készítette. Az egyik rajz a jóllakott kígyót ábrázolja, amely felfalt egy elefántot, ám az a felnőtt szemével csupán egy kalapnak látszik. A dohos szagú irattartóban megtalált vázlatokon látható a kis herceg a rókával, az iszákos, aki mindig asztalánál ücsörög és teljesen közönyös a külvilág iránt. A mappában rábukkantak egy szerelmes levélre is, amelyet Saint-Exupéry feleségének írt. „A vázlatok meglepően jó állapotban vannak, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen régiek” – közölte Elisabeth Grossmann művészettörténész, a winterthuri Művészeti, Kultúra és Történelem Alapítvány vezetője az MTI tudósítása szerint. Saint-Exupéry vékony légipostapapírra tussal és akvarellfestékkel készítette a vázlatokat. Nincs rajtuk dátum. De a regény 1943-ban egy időben jelent meg Párizsban és New Yorkban. A Winterthurban megtalált vázlatok tehát a kutatók feltételezése szerint mindenképpen ezen időpont előtt készültek. A regényhez felhasznált eredeti illusztrációkat a New York-i Morgan könyvtár őrzi. Nem tudni, hogy a wintherturi ódon ház, amelyben a vázlatokat megtalálták, kié lehetett, azt sem, hogy bármiféleképpen kötődik-e az 1944-ben repülőgépével a Földközi-tengerbe zuhant francia íróhoz, pilótához.