Kultúra
Háromezer-ötszáz éves lépcsősort találtak
Szenzáció Izraelben: megvan a bibliai Hácór palotája
A galileai Tel-Hácór Nemzeti Parkban már harminc éve folytatnak ásatásokat, és korábban már feltárták az uralkodói palota jelentős részét. A palota falai két méter magasan maradtak fenn, túlélve az egész várost egykor elpusztító hatalmas tűzvészt, amelyet a honfoglaló zsidó törzsek okoztak, és amelyet a Biblia is leír. „Akkor visszafordult Józsué, elfoglalta Hácórt, királyát pedig megölte karddal. Mindezeknek a királyságoknak korábban Hácór állt az élén. Kardélre hányta, kiirtotta minden lakosát, nem maradt életben senki sem, Hácórt pedig fölperzselte” – áll Józsué könyvének 11. fejezetében. „A Hácórban fellelt lépcsők ismét megmutatják, hogy volt Hácór és az összes többi bibliai helyszín is” – nyilatkozta az Izrael-díjas régész, Ben-Zur professzor az MTI tudósítása szerint. A palota már napvilágra került részein más rendkívül fontos leletekre is bukkantak, mint például egyiptomi szkarabeuszokra és négy királyi feliratra. Hármat közülük egyiptomi hieroglifákkal,
a negyediket pedig akkád nyelven írták.