Kultúra

Turisták rongálják a prágai Lennon-falat

Kampány a törvénysértő akciók ellen

Nagyobb védelmet akar biztosítani a prágai Kampa-szigeten lévő híres John Lennon-falnak a Máltai Lovagrend és a belváros önkormányzata.

Turisták rongálják a prágai Lennon-falat
John Lennon
Fotó: AFP

Az MTI tudósítása szerint azt szeretnék megakadályozni, hogy a külföldi turisták ellenőrzés nélkül bármit ráfesthessenek a falra. „Több turistacsoport idegenvezetője ugyanis festékszórókat ad a külföldieknek, akik azután gyakran értelmetlen és durva jelszavakat, jelképeket festenek a falra – hívta fel a figyelmet a problémára Hedvika Cepelová, a lovagrend szóvivője. Katerina Pisacková, a prágai belváros önkormányzatának szóvivője közölte: kampányt indítanak, amelyben felhívják az idegenvezetők és a turisták figyelmét arra, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan és törvénysértő. A Lennon-fal a hetvenes évek elején jött létre, amikor a máltaiak kertjének falán, a Velkoprevorské téren megjelentek a szocialista rendszert bíráló első szövegek, majd egy Lennon-portré is. A tér azokban az időkben a Lennon-megemlékezések, és az ellenzéki találkozók színhelyéül is szolgált. A szocialista időben többször átfestették, de a fal végül bekerült az útikönyvekbe is.