Szerelmek a gramofon körül

A Csárdáskirálynőt az első világháború kitörése előtt, 1914 tavaszán Leo Stein és Béla Jenbach librettisták írták, majd Kálmán Imrét kérték fel, hogy szerezzen zenét történetükhöz, amelynek középpontjában a pesti orfeum primadonnája és a trónörökös bonyolult, társadalmilag el nem fogadott szerelme áll.

A zeneszerző 1915-ben készült el a művel, s azóta számos feldolgozása született idehaza és külföldön is. A Margitszigeten legutóbb 1985-ben láthatta a közönség Garas Dezső rendezésében, Cecília (Anhilte) szerepében Törőcsik Marival, a herceg szerepében pedig Kálmán Györggyel. A darab most visszatért a Margitszigetre: Vidnyánszky Attila vitte színre a Budapesti Operettszínház alkotóival, művészeivel.

A Kerényi Miklós Gábor-féle rendezésnél frissebb, modernebb, bár korántsem hibátlan feldolgozás született. Mégis azért szerettük, mert a rendező az eredeti, Gábor Andor-féle szöveghez nyúlt vissza (azaz a librettó első magyar fordításához), így jóval több hangzott el abból a megszokottnál. Illetve, ha színészi alakításokban csak részben, de énekekben, jelmezekben és díszletekben kifogástalan előadást láttunk.

A történeti és szöveghűséget a balett-, tánc- és dalbetétek gazdagították, Bozsik Yvette koreográfiái az össztáncos jelenetekben látványosak voltak. Cziegler Balázs különleges, gramofon formájú, több szintes forgószínpadot tervezett, Berzsenyi Kriszta színpompás, csodálatos jelmezei pedig visszarepítettek az 1910-es évek orfeumi estjeinek és arisztokratáinak csillogó világába.

Vidnyánszky bátran nyúlt új szövegekhez, de azok kevésbé működtek, inkább középszerűnek, olykor pedig kifejezetten ügyetlennek hatottak. Gondolunk itt például a gyenge poénokkal teletűzdelt kiszólásokra, a zenekarral, karmesterrel való többszöri kontaktálásra, illetve gegekre. Az egyik ilyen geg például, amikor a Kaucsiánó Bóni grófot alakító Laki Péter épp körbe-körberohangál esernyővel a kezében a színpad előtt, majd megjegyzi: „Pocsolyába léptem, sáros lett a …” – mire a közönség persze hangosan felnevet.

Az első szereposztás főszereplői, a Vereczki Szilviát alakító Fischl Mónika és az Edwin herceget játszó Vadász Zsolt közt mintha nem működne a kémia, bár énekben hozzák a már megszokott, magas színvonalat. Fischl Mónika ennek ellenére mindvégig tündököl a színpadon (most is bebizonyítja, hogy megérdemelten kapott 2009-ben Artisjus-díjat Szilvia szerepéért). A darab másik szerelmespárja, a Kaucsiánó Bóni grófot alakító Laki Péter és a Stázi grófnőt játszó Kiss Diána is remekel, és közöttük már megvan az a bizonyos szikra.

A Budapesti Operettszínház színészei majdnem mindannyian kiemelkedőt nyújtanak. A Leopold Mária Lippert Weilersheim herceget alakító Csuha Lajos és a feleségét, Anhiltét játszó Felföldi Anikó kevésbé találják a helyüket. De itt kell szólnunk arról is, hogy az Eugen von Rohnsdorf főhadnagy szerepébe bújó Mészáros Árpád Zsolt tökéletes arányérzékkel alakítja a hol szigorú, hol együttérző figurát. Fischl Mónika és Laki Péter számára pedig igazi jutalomjáték a darab.

Míg az első felvonás összeszedett, addig a harmadik befejezetlen. S még önmagában az sem róható fel hibaként, hogy a háborút csak a második felvonás lyukacsos gramofontölcsére és katonák színre lépése jelezte. Az viszont már teljesen érthetetlen, hogy az olyan fergeteges slágerek, mint a fentebb már említett Hajmási Péter, Hajmási Pál… vagy a Te rongyos élet miért csak a harmadik felvonás zárójelenetének össznépi éneklésében hangzanak el rengeteg furcsa, közömbös, rossz külsejű alak előtt.

Vidnyánszky első operettrendezésének vannak hibái, összességében mégsem távoztunk csalódottan az egyedülálló helyszínről. Hangulatos volt a nyáresti égbolt alatt együtt dúdolni a világszerte ismertté vált slágereket, miközben három és fél órán keresztül elmerültünk az operett pompás, bohém látványvilágában.

A Csárdáskirálynőt legközelebb augusztus 9-én és 10-én láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, szeptember 6-tól pedig a Budapesti Operettszínház színpadán játsszák. És már csak azért is érdemes megnézni, mert Kálmán Imre nagyoperettje semmit sem veszített elevenségéből, népszerűségéből és üzenetéből.

Kálmán Imre–Béla Jenbach–Leo Stein: Csárdáskirálynő
(Budapesti Operettszínház)
Rendezte: Vidnyánszky Attila