Szövegek és képek az elmúlásról

A Kossuth-díjas lírikus és Balázs Béla-díjas fotóművész alapve­tően az öreglétről, az elmúlásról beszél a maga művészeti ágát segítségül hívva. Az ízlésesen szerkesztett, vékonyka kötet szinte bármelyik verse olvasható a borító magyarázatául, de a Bogár Imre búsulása című költeményből vett refrénszerű „Akinek betelt a sorsa” verssor is lehetne értelemsegítő, hiszen olyan férfiakról szólnak a versek, akik életútjuk jelentős részét már bejárták.

Az alkotók kezdetben Arany János költő ismert időskori ciklusa, az Őszikék után Télikék címmel kezdték összeállítani a munkát, de az alkotófolyamat közben kénytelenek voltak az egyik szerelmes vers címét adni a kötet egészéül, ugyanis időközben a legendás rádiós, Czigány György új verseskötetét Télikék címmel adta közre. Mindenesetre, a munkacím találóbb maradt, mint gondolnánk. A két kora nyolcvanas művész könyvében párosított művek sorakoznak – verseskötethez szokatlan módon, némi magyarázattal. A belső borítón 1947-ben, a ceglédi Táncsics-iskola udvarán készült tablóképről a két „Firinc” emlékezik a közösen eltöltött kollégista évekre, egyéb összefonódásokra: többek között Baranyi tagja volt a Cegléd Barátai Körnek, amelynek egy időben Markovics volt az elnöke, a közös munkákon és találkozásokon kívül Baranyi egyetlen gyermekének, a fotográfus Péternek pedig Markovics a mestere.

Az Alkonyati zsoltár verseit lapozva kitűnik, az alkotó költészete a dacos lendülettel megírt Villámok balladája című 1962-as debütkötet óta sokat alakult, de alapjait, a szűkebb pátria iránti érzéseit, családi kötődéseit, eszmei-társadalmi hovatartozását nem veszítette el.

A kötetnyitó, 1996-ra datált Felhők és vonatok című vers ajánlása szerint arra az 1965-ös Markovics-fotóra született, amely a könyvben éppen mellette áll. A Ferike hol van? című költemény a gyermekkor végleges elvesztését meséli el. A vers a mellette lévő, falusi kislányt ábrázoló portréval kiegészülve a kötet egyik leginkább összhangban lévő oldalpárját adja. (Markovics igazán az ilyen zsánerképekben, valamint a tájképekben alkot kivételest.) Több más darab is megtörtént életrajzi eseményeket láttat: a Csipasz-nász a pázsiton a Monorierdőre, a legkorábbi szerelmi kalandok helyszíneire vezet vissza, a Pygmalion aranylakodalma viszont az ötvenedik házassági évfordulóról tesz említést. A kötet legizgalmasabb vonulatát azok a versek – például a Rondó (a mollban), az Orfeusz rondója, a Rondó (f-mollban) címmel és tematikával összekapcsolt hármas – adják, amelyben a költői én a házastársról és a házastárshoz ír a ráeszmélés, bűnbánás, elhidegülés és visszatalálás érzéseit váltogatva. A Dante századfordulója ugyanakkor közéleti ihletettségű, a firenzei dalnok nevében Baranyi beszél olyan ármányokról, amelyekkel már nem kívánja felvenni a harcot. Dante egyébként jelentős alkotóeleme a kötetnek, hiszen Baranyi az itáliai költészet értője, fordítója és fordítottja. Az Alkonyati zsoltár még ha nem is foglal el kitüntetett helyet a két alkotó életművében, de a mindkét művészre jellemző tiszta, világos képekben beszélés, a hatni akarás szándéka nagyon is ér­zékelhető benne.