Kilépni a rabszolgasorsból

Egy 2018-as felmérés szerint pedig Európában is a modern kori rabszolgaság vette át a szexuális kizsákmányolás helyét. Az elmúlt években nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy a rabszolgák háromnegyede nő, negyede gyerek. A modern kori rabszolgaságról készített felkavaró és katartikus dokumentumfilmet Egy nő fogságban (A Woman Captured) címmel Tuza-Ritter Bernadett, aki másfél éven keresztül forgatott egy olyan családnál, ahol ingyen dolgoztatnak, kihasználnak, megaláznak és bántalmaznak embereket.

Az alkotás az első magyar, egész estés dokumentumfilm, amely bekerült a Sundance Filmfesztivál, az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb független filmfesztiválja versenyprogramjába. A filmet csaknem nyolcvan nemzetközi fesztiválon vetítették, számos díjat nyert, köztük a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Művészeti Akadémia különdíját az Országos Függetlenfilm Fesztiválon, a magyar és nemzetközi filmkritikusok a legjobb dokumentumfilmnek járó Fipresci-díjjal ismerték el, illetve Európai Filmdíjra is jelölték.

A film főszereplője Maris, a testileg-lelkileg megtört, ötvenkét éves, de hetvennek látszó nő, aki tíz éve szolgál egy családnál nem messze Budapesttől. Modern kori Édes Annaként mindent elvégez a ház körül: mos, vasal, bevásárol, főz, takarít, pakol, gondozza az állatokat, valamint éjjel egy gyárban dolgozik. Napi húsz órát gürizik, egy kanapén húzza meg magát, maradékokon él, engedéllyel hagyhatja el a házat és a fizetését is elszedi tőle Eta, a ház rabszolgatartója, akinek ha éppen úgy tartja kedve, még meg is veri szolgálóját. A kegyetlen nő számára olyannyira természetes mindez, hogy meg sem fordul a fejében, valójában mit követ el.

A rendező, aki egyben a film forgatókönyvírója, operatőre és vágója is, érzékletesen ábrázolja azt a kiszolgáltatott és nyomasztó világot, amelyben Maris él. Pontosabban nem él, csak vegetál. A lélektelen körülmények ellenére is lassan a szabadságról kezd álmodozni. A kamera jelenléte ráébreszti, ki szeretne lépni a rabszolgasorsból, így idővel bizalmába fogadja a rendezőt, s elárulja neki tervét: meg fog szökni. A szívszorító, izgalmas alkotás Maris portréját és életének egy szakaszát mutatja be, ami attól kivételes, hogy jellemfejlődésén vezet végig. A kamera szinte végig a nő tompa, fájdalommal teli, ráncos arcát veszi, a többiek elmosódva, távolról vagy épp arc nélkül vannak jelen – és ettől az operatőri megoldástól valamiféle sötét titok lengi körül a fogva tartó család tagjait.

Néhány kidolgozatlan esemény­szál viszont zavaró a filmben. Az egyik ilyen például, hogy nincs kifejtve, hogyan került Maris Eta családjába cselédnek – csupán a film végén esik néhány szó róla. És az sem derül ki pontosan, szökése után miként kezdett új életet, hogyan tudott visszailleszkedni a társadalomba, hogyan szerzett munkát és albérletet. A tartalmi hiányosságok helyett azonban kapunk letaglózó számokat: több mint negyvenötmillió ember él a modern kori rabszolgaság valamely formájának áldozataként a világban, közülük mintegy 1,2 millióan Európában, és ebből huszonkétezren élnek ma Magyarországon rabszolgaként, vagyis megfosztva minden emberi jogtól és méltóságtól.

A film egyik legmegindítóbb jelenetében Maris a szökése után próbál segítséget kérni egy szervezettől telefonon, de azt mondják, hogy nem tudnak rajta segíteni, mert nem családon belüli bántalmazásról van szó. Tuza-Ritter Bernadett másfél órás dokumentumfilmje azért is ad jókora gyomrost, mert kíméletlen tükröt tart elénk a modern kori rabszolgalétről. Illetve azt sugallja, hogy az ilyesmi bárhol megtörténhet, akár a szomszédunkban is. A világ emberi jogi szervezeteinek fel van adva a lecke. De vajon mikor és hogyan oldják meg ezt az égető társadalmi problémát? A kérdés korántsem költői. w