Kultúra

„Ennyi nézőnk még nem volt”

Kiosztották a teátrum díjait

A Szörényi Éva-díjat Söptei Andrea, a Sinkovits Imre-díjat Fehér Tibor, a Németh Antal-díjat Verebes Ernő dramaturg, a Kulissza-díjat Kabai Márta ügyelő kapta a Nemzeti Színházban, ahol kiosztották a teátrum saját alapítású belső díjait a társulat évadzáróján, pénteken.

„Ennyi nézőnk még nem volt”
Vidnyánszky Attila
Fotó: MH

Az idei évadzáró ülésen Vidnyánszky Attila (képünkön), a Nemzeti Színház igazgatója az MTI tudósítása szerint kiemelte: nagyon munkás, kemény évadon vannak túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza. A 2018/2019-es évadban a Nemzeti Színház tíz új bemutatót tartott, a teátrumban összesen százegy produkció, 391 előadás volt látható. Vidéki helyszínekre összesen huszonnyolc előadást vittek el, a külföldi vendégjátékok száma húsz volt. Hangsúlyozta azt is, hogy a színház látogatószáma az elmúlt évadban több mint 113 ezer volt. Ezen felül a Csíksomlyói passiót, amelyet az elmúlt hat év legfontosabb előadásának nevezett, legalább 25 ezren látták. „Biztos, hogy ennyi nézője még nem volt a Nemzeti Színháznak” – fogalmazott Vidnyánszky Attila. Kitért arra is: a következő évadban a megítélt kormányzati támogatásnak köszönhetően elkezdődhet a Nemzeti Színház épületének megújulása.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom