Kultúra

A bárányhoz kapcsolódik a skanzen húsvétja

Szent György napjához közel

A szentendrei skanzen autentikus környezetében az idei húsvéti programok központi témája a legősibb jelkép, a bárány és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, a pásztorkodás és a juhászat lesz, mivel az ünnep ezúttal közel esik Szent György napjához – olvasható az intézmény tegnapi közleményében.

A régi falusi szokásokat is természetesen életre keltik, locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal készülnek. Az ünnep szakrális részének bemutatása mellett olyan kevéssé ismert néphagyományokat is megismerhetnek a látogatók, mint a zöldágjárás vagy a komatál küldésének szokása. Az április 24-re eső pásztorünnep az állatok első kihajtásának napja az európai kultúrában. Bárányszépségverseny és pásztorkutya-bemutató mellett pásztoros játékokat mutatnak majd be, a tojásberzselés, -írókázás, -pingálás mellett pásztorbotot, tarisznyát és gyapjúbárányt készítenek. Mesterségbemutatók, kézműves vásár és egészségpiac is várja a látogatókat. Fellépnek majd gólyalábasok, mesemondók, és koncertet ad a Szélkiáltó, a Meszecsinka, valamint a moldvai csángó zenét játszó Tázló Együttes.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom