Külföld

Hazánk új szankciók bevezetését kezdeményezte Észak-Korea ellen

Az Észak-Korea ellen javasolt uniós intézkedésekről és Magyarországra érkező dél-koreai beruházásokról folytatott megbeszéléseket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kétnapos szöuli látogatásán.

Szijjarto
(Fotó: MTI/KKM)

A tárcavezető a távirati irodának pénteken a látogatásáról beszámolva kifejtette: „Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, mert mindent megtesz azért, hogy nukleá­ris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban. Magyarország azt kezdeményezi, hogy az Európai Unió léptessen életbe újabb szankciókat az ENSZ jelenleg érvényben lévő szankcióin túl – mondta a miniszter.