Külföld

Weber: Bajorország beszáll a Közép-európai Egyetem finanszírozásába

„Segíteni szeretnék abban, hogy a CEU megtalálja a módját annak, hogy folytathassa a munkát”

 Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában - mondta az Augsburger Allgemeine című német helyi lapban csütörtökön megjelent interjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.

Weber a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió alelnöke is egyben.

"Segíteni szeretnék abban, hogy a CEU megtalálja a módját annak, hogy folytathassa a munkát" - fogalmazott a lapnak.

Az Augsburger Allgemeine Weberre hivatkozva azt írja, hogy Bajorország két - a kormányzással, valamint politikai, gazdasági, társadalmi és műszaki képzésekkel foglalkozó - tanszék finanszírozásába szállhat be; egy harmadik tanszék finanszírozásában pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában, a müncheni műszaki egyetem koordinációjával valósítanák meg.

Hollik István kormányszóvivő korábban azt nyilatkozta: Mindenki számára nyilvánvaló az, hogy a Soros-egyetem úgy megy, hogy marad, hiszen számos képzést továbbára is Budapesten tart, éppen ezért ez az egész ügy nem más, mint egy Soros-féle politkai blöff, amivel a kormány nem kíván foglalkozni