Külföld
Washington nem lép be a polgárháborúba
A katonai intervenció célja a Daes megsemmisítése
"Obama elnök egy nagyon kemény, erőteljes és egyszerű döntést hozott, amely összhangban van meghirdetett politikájával, vagyis hogy meg kell verni és meg kell semmisíteni a Daest (az Iszlám Állam arab neve). Ez a döntés nem a szíriai polgárháborúba való belépésről szól. Nem Aszad szíriai elnökre összpontosít, hanem a Daesra, a gyors reagálási képességre vele szemben" - mondta John Kerry Biskek kirgiz fővárosban, egy sajtótájékoztatón.
ENSZ-főtitkár: Aszad sorsa ne tartóztassa fel a békét
Nem szabad, hogy egyetlen ember jövőjéről folytatott vita akadályozza a szíriai békét - jelentette ki szombaton az ENSZ főtitkára, aki szerint népének kell döntenie a szíriai elnök sorsáról.
Ban Ki Mun erről Genfben beszélt, miután Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának vezetőjével közösen felhívást intézett a világ államaihoz arról, hogy ragaszkodjanak a nemzetközi jog betartásához, és állítsák le a háborúkat.
Ban szerint a szíriai kormányerők nyíltan megsértették a nemzetközi jogot azzal, hogy szándékosan támadtak polgári célpontokat.
"A szíriai népre tartozik a döntés Bassár el-Aszad elnök jövőjéről" - jelentette ki.
A szíriai válság rendezését célzó bécsi értekezletről szólva a főtitkár azt emelte ki, hogy ez volt az első eset, amikor összeült "minden ország, amely kezében tartja a válság megoldásának a kulcsát".
Maurer a sajtótájékoztatón a nemzetközi joggal kapcsolatban arról beszélt, hogy "az afganisztáni, iraki, dél-szudáni, jemeni és más fegyveres konfliktusokban a harcoló felek félredobják a legalapvetőbb emberiességi normákat is"."Az instabilitás nem szűnik terjedni, a szenvedés egyre nő" - hívta fel a figyelmet.
Megkérdezték, hogy esetleg küld-e még több katonát az Egyesült Államok Szíriába, amire Kerry azt válaszolta, hogy "nem tudja megjósolni, mit hoz a jövő az ördögi Daes szétveréséért folyó küzdelemben, de az elnök olyan döntést hozott, amelyet ő teljesen támogat".
Obama pénteken jelentette be, hogy Észak-Szíriába, kurd ellenőrzés alatt álló területre küld pár tucatnyi különlegesen kiképzett katonát, hogy tanácsokkal támogassák az Iszlám Állam elleni harcot. Ez fordulatot jelent az elnök politikájában, aki hosszú ideig elzárkózott az elől, hogy katonákat vezényeljen a szíriai harctérre, mert el akarta kerülni, hogy egy újabb háborúba keveredjen a Közel-Keleten.
Kerry hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam nem csak a térséget, hanem az egész világot fenyegeti, ezért az Egyesült Államok oldalán 65 ország koalíciót alkotott a megsemmisítésére.
A külügyminiszter közép-ázsiai látogatásának az egyik célja, hogy biztosítsa az ottani kormányokat: Washingtont aggasztja a harcias iszlamista szélsőségesek jelentette veszély a térségben, főként azok részéről, akik a közeli Afganisztán északi területein aktívak.
Kerry vasárnap az üzbegisztáni Szamarkandban együtt tárgyal az öt közép-ázsiai volt szovjet köztársaság külügyminisztereivel.