Külföld

Washington kommandósokat küld Szíriába

Megállapodás nélkül ért véget a bécsi értekezlet

Az amerikai különleges műveleti erők "ötvennél kevesebb" tagját vezényli Észak-Szíriába Barack Obama elnök - jelentette be pénteken Josh Eanest, a Fehér Ház szóvivője.

A katonák, akiknek száma sajtóértesülések szerint 20-30 körül lehet majd, tanácsadói és segítői feladatokat fognak ellátni a Washington által mérsékeltnek ítélt felkelők oldalán az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban. Név nélkül nyilatkozó washingtoni illetékesek szerint szerepük

Véget ért a szíriai válság politikai megoldását kereső nemzetközi értekezlet péntek este Bécsben; két hét múlva újabb találkozó lesz - jelentette be a francia külügyminiszter.
"A tárgyalások nyolc órán át tartottak. Minden témával foglalkoztunk, a legnehezebbekkel is. Vannak pontok, amelyekben nincs egyetértés, de sokat haladtunk előre, és ezért két hét múlva ismét találkozunk, ugyanebben az összetételben" - mondta Laurent Fabius.
Bassár el-Aszad szíriai elnök jövőjét illetően volt a legfontosabb nézeteltérés. "Fontos gondok megoldatlanul maradtak, de másokban egyetértettünk. A találkozó nem volt könnyű, de történelminek minősül. Ez volt az első alkalom, hogy minden szereplő közös asztalhoz ült, nagyon építő légkörben" - mondta Federica Mogherini, az Európai Unió külpolitikai főképviselője. Ő is kiemelte, hogy még megoldatlan, meddig maradhat hatalmon Aszad.
Diplomáciai források szerint felmerült egy terv arról, hogy 4-6 hónapon belül tűszünetet kell elérni Szíriában. Ebben még nem állapodtak meg a felek, de fontolgatják az ötletet. 
 A zárónyilatkozatban a résztvevők országos tűzszünetre, a kormány és ellenzéke között elakadt tárgyalások felújítására és új választások kiírására szólítottak fel. Egyetértettek abban, hogy rendkívüli szükség van az összes diplomáciai erőfeszítés felgyorsítására. Felkérik az ENSZ-et, hogy ültesse le egymással a szíriai kormány és az ellenzéke képviselőit, hogy elindíthassák a politikai folyamatot, amely "hiteles, befogadó, a vallási ellentéteken felülkerekedő kormányzat létrehozásához vezet", amelyet új alkotmány megalkotása és választás követ. A választásokat az ENSZ felügyeletére bízzák.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy Szíriának területileg egységes, független és világi jellegű államnak kell maradnia, az Iszlám Államhoz hasonló terrorista szervezeteket pedig meg szét kell verni. 

alapvetően "logisztikai" vonatkozású lesz, nem pedig a harci cselekményekben való részvétel. Azt kell biztosítaniuk, hogy az amerikai fegyverek és hadianyag valóban a mérsékelt felkelőkhöz jussanak el.
Korábban megjelent értesülések szerint a katonák egyúttal részt vesznek majd az IÁ elleni koalíció légicsapásainak célra vezetésében is.
Josh Earnest megerősítette, hogy a Szíriába küldendő katonák, noha képesek lesznek majd megvédeni magukat, nem harci küldetésben vesznek majd részt. A konkrét feladataikkal kapcsolatban azonban nem bocsátkozott részletekbe.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az IÁ elleni amerikai stratégia nem változott meg, Washington szerint a dzsihadista szervezetet a helyi erőknek kell legyőzniük. Szavai szerint az elnök nem tervez hosszú távú hadműveletet Szíriában.
Obama elnök, aki el kívánja kerülni, hogy az Egyesült Államok egy újabb közel-keleti háborúba keveredjen bele, mindeddig ellenállt annak, hogy szárazföldi erőket vezényeljen Szíriába. A fordulatot jelző döntésében szerepe volt annak, hogy Oroszország szeptemberben látványosan fokozta katonai beavatkozását Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán.
A módosult amerikai Szíria-stratégiával párhuzamosan a Pentagon iraki Kurdisztán székvárosába, Erbílbe újabb különleges alakulatokat vezényel, fokozza az iraki erőkkel való együttműködést az IÁ kezén lévő nyugat-iraki Ramádi visszafoglalása érdekében, megerősíti a Jordániának és Libanonnak nyújtott biztonsági támogatást, valamint A-10-es és F-15-ös harci repülőgépeket telepít a Dél-Törökországban található incirliki légi bázisra.
Ashton Carter védelmi miniszter kedden közölte: az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy több "közvetlen szárazföldi akcióval" és a légicsapások számának növelésével növelje az Iszlám Államra gyakorolt nyomást.

 Kerry: ígéretes kezdet volt Bécsben, Lavrov szerint Aszad jövőjéről a szíriaiaknak kell dönteniük
Az amerikai külügyminiszter szerint a Szíriával kapcsolatos diplomáciai helyzet hosszú ideje a legígéretesebben alakul a válság megoldására összehívott bécsi értekezlet résztvevőinek köszönhetően. Orosz kollégája azt hangsúlyozta, hogy a szíriai elnök jövőjéről a népnek, és nem a külföldnek kell döntenie.
Közös péntek esti sajtótájékoztatójukon John Kerry hangsúlyozta, hogy a bécsi értekezlet egy új, mindeddig a legígéretesebb diplomáciai folyamat kezdetét jelzi, mert a jövőre koncentrált, és nem a polgárháború okaira. A résztvevők megállapodtak, hogy az ENSZ segítségével kidolgozzák az általános tűzszünet feltételeit, és ezzel párhuzamosan folyik majd a politikai rendezés megújítása. Mindannyian érezzük, hogy a helyzet sürgető - mondta.
Az összes résztvevő - köztük az regionális riválisok, mint Irán és Szaúd-Arábia - megígérte, hogy támogatja a független és világi Szíriát, az ország intézményeinek a fenntartását, az összes szíriai jogainak a megvédését, és hogy küzdeni fog az Iszlám Állam terroristái ellen - hangsúlyozta.
Kerry ismertette a zárónyilatkozat fő pontjait, és azt mondta, hogy úgy érzi, ezúttal a rendezési folyamat "valódi lesz", mert több kudarcos próbálkozás után most minden résztvevő állam támogatja a folyamatot. Elismerte ugyanakkor, hogy nehéz lesz végig vinni. Bécs csak a kezdet volt, nem a záró fejezet - mondta.
Az amerikai külügyminiszter véletlennek minősítette, hogy Washingtonban éppen pénteken jelentették be az amerikai különleges erők több tucat katonájának az észak-szíriai kurd területre vezénylését, és tagadta, hogy a bejelentéssel befolyásolni akarták a bécsi értekezletet. Ő tudott ugyan a tervekről, de csak péntek reggel értesült a döntés megszületéséről - mondta.
Az orosz külügyminiszter azt hangsúlyozta a tájékoztatón, hogy Bassár el-Aszad jövőjéről maguknak a szíriaiaknak kell dönteniük. Egy kérdésre válaszolva cáfolta, hogy Moszkva ragaszkodik az elnök hatalomban tartásához. "Soha nem mondtam, hogy Aszadnak mennie vagy maradnia kell. Azt mondtam, hogy Aszad sorsáról a szíriai népnek kell döntenie, akárcsak a szíriai állam alakulását érintő többi kérdésről. Moszkva a külföldi beavatkozást ellenzi" - jelentette ki.
Lavrov bírálta Washingtont, amiért Damaszkusz vagy az ENSZ felhatalmazása nélkül, egyoldalúan döntött katonák küldéséről Szíriába. Oroszország változatlanul amellett van, hogy a terrorizmus elleni küzdelmet a nemzetközi jog keretei között folytassák, és a beavatkozó országnak el kell nyernie a kormány beleegyezését, és szükséges hozzá az ENSZ Biztonsági tanácsának a határozata is - mondta.
Az amerikai katonák megjelenése a harctéren még fontosabbá teszi, hogy Oroszország és az Egyesült Államok fegyveres erői együttműködjenek egymással - hangsúlyozta.
A tervezett átfogó tűzszünetet illetően Lavrov kijelentette: az egyetlen terrorista szervezetre sem vonatkozhat. Közölte: az értekezlet résztvevő megállapodtak, hogy összevetik listáikat ezekről a szervezetekről.