Külföld
Videón a New York-i terrorakció
Akayed Ullah azt mondta a rendőrségnek, hogy Trump bejelentése miatt robbantott
A huszonhét éves elkövető egy zsúfolt folyosón haladt keresztül, amikor felrobbant a bomba, a férfi ezután elterült a földön, és csak a lábát mozgatta. Vele együtt négyen sérültek meg, senki sincs életveszélyes állapotban.
A CNN úgy értesült, hogy a támadó egy másik helyen akart robbantani, de a bomba korábban lépett működésbe.
Trump bejelentése miatt robbantott
Akayed Ullah a manhattani bangladesi közösség átlagos tagja volt, írja a New York Times. A 27 éves férfi rendszeresen eljárt imádkozni a mecsetbe, és sok más bevándorlóhoz hasonlóan először sofőrként, majd később villanyszerelőként kereste a kenyerét. "Rendes gyerek volt. Nem akarom elhinni, hogy ilyet csinált" – mondta a gyanúsítottról egy másik taxisofőr a mecsetből.
A CNN viszont beszélt Ullah egy szomszédjával is, aki szerint a férfi egyáltalán nem volt barátságos, és nem nagyon állt szóba senkivel. A ház bérlői azt mondták, az elmúlt két este veszekedést hallottak a lakásból, ahol a robbantó lakott.
Ullah 2011-ben érkezett az Egyesült Államokba családegyesítő vízummal, azóta állandó tartózkodási engedéllyel él és dolgozik New Yorkban. 2012 és 2015 között taxisofőrként dolgozott, és testvéreivel él Brooklynban. Ullah azt mondta a rendőrségnek, hogy hűséget esküdött az Iszlám Államnak, a támadást pedig azért követte el, mert Donald Trump elnök pár napja bejelentette, hogy az Egyesült Államok el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
Forrás: New York Times, CNN, Index