Külföld

Veszteségek a dzsihadisták ellen Szíriában

Az oroszok ismertették az általuk támadott terrorszervezetek listáját

Meghalt az iráni Forradalmi Gárda két tábornoka Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcokban - jelentette szerdán a félhivatalos Tasznim iráni hírügynökség. Oroszország damaszkuszi nagykövete szerdán ismertette az orosz légierő által Szíriában bombázott fegyveres csoportok listáját. Az orosz légierő támogatását élvező szíriai kormányhadsereg offenzívát indított szerdán a felkelők kiszorítására Damaszkusz környékén.

Katonai források közlése szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők szerdán előrenyomultak a főváros Dzsobar nevű peremkerületében és megpróbálják visszavonulásra késztetni a Damaszkusz egy részét bekerítő felkelőket.

„A hadsereg reggel katonai műveletet kezdett azzal a céllal, hogy kiterjessze a biztonsági sávot a fegyveres erők által ellenőrzött terület körül” - közölték nevük elhallgatását kérő katonai illetékesek.

Az Egyesült Államok elutasította azt az orosz javaslatot, hogy magas rangú delegációt küldjön Moszkvába a szíriai helyzet megvitatására, és fogadni sem hajlandó azt az orosz küldöttséget, amely Dmitrij Medvegyev miniszterelnök vezetésével utazna ez ügyben Washingtonba - mondta szerdán Szergej Lavrov.

Harcok dúltak a közel-keleti ország második legnagyobb városának számító Aleppó északi részén is, ahol az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei elfoglaltak egy, rivális lázadócsoportok számára kulcsfontosságú utat.

A moszkvai védelmi minisztérium bejelentette, hogy az orosz légierő repülőgépei negyven „terrorista célpontra” mértek csapást az elmúlt huszonnégy órában Szíriában. Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője arról számolt be, hogy a közel-keleti országban bevetett Szu-34, Szu-24M és Szu-25SM típusú harci repülőgépek a központi Hama, a keleti Deir ez-Zór, valamint az északnyugati Idlíb, Latakia és Aleppó tartományokban hajtottak végre légicsapásokat az Iszlám Állam infrastruktúrája ellen.

Listázták a terroristákat

A damaszkuszi orosz nagykövet kijelentette, hogy a Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) harcosainak kivételével a Nyugat által lázadóknak nevezett fegyveresek „szélsőségesek” és „terroristák”.  Alekszandr Kinscsak nagykövet elmondta, hogy az orosz légierő az Iszlám Állam mellett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatszíriai szárnyának számító an-Nuszra Frontra is számos csapást mért. Mint mondta, az IÁ és az an-Nuszra Front esetében „minden világos”, ezeket mindenki terrorcsoportnak tartja, szerepelnek az ENSZ Biztonsági Tanácsának megfelelő listáján is.

A nagykövet szerint azonban vannak más, Bassár el-Aszad szíriai elnök vagy az IÁ ellen harcoló szélsőséges csoportok, amelyeket szerinte egyesek a mérsékelt ellenzék fegyveres szárnyaként próbálnak bemutatni. „Az úgynevezett mérsékelt csoportok az esetek többségében a vallási szélsőségesség táplálta bűncselekmények politikai leplezésére szolgálnak” - mondta a diplomata.

Kinscsak azzal vádolta meg a szíriai kormánnyal szembenálló legjelentősebb lázadócsoportnak számító Dzsais Al-Iszlám tagjait, hogy a fővárosban végrehajtott rakétavetős támadásaik révén civilek százainak haláláért felelősek. „Ez nem más, mint puszta terrorizmus” - fogalmazott.

A nagykövet az Ahrar as-Sam milícia tagjait is terroristáknak nevezte. Ez az egyik legnagyobb szíriai felkelőszervezet, amely korábban megpróbált mérsékeltnek tűnni a Nyugat szemében. Az Ahrar as-Sam része a magát a „Hódítás hadseregének” nevező iszlamista koalíciónak, amelynek tagja az an-Nuszra Front is.

Azonosítani akarták az amerikai gépet

Egy orosz vadászgép megközelített egy amerikai harci gépet a szíriai légtérben azonosítás céljából - közölte az orosz védelmi minisztériumot szerdán. Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője hangsúlyozta, hogy az orosz gép nem azért repült az amerikai gép közelébe, hogy „megijessze”. Konasenkov szerint orosz harci repülőgépek az elmúlt huszonnégy órában negyvenegy harci bevetést hajtottak végre, amelyek során az Iszlám Állam terrorszervezet negyven célpontját támadták. A szíriai Aleppó tartományban tevékeny szélsőségesek hadianyagkészleteire és utánpótlási vonalaira mértek csapást.

Meghalt az iráni Forradalmi Gárda két tábornoka

lead isis
Iraki kormánycsapatok és síita önkéntes milíciák támadást indítottak szerdán az észak-iraki Beidzsi ellen, hogy visszaszerezhessék az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet kezén lévő várost - jelentette be Mohammed al-Aszádi ezredes iraki katonai szóvivő. Beidzsi kulcsfontosságú város, hiszen mellette fekszik az ország legnagyobb olajfinomítója, illetve mindössze 150 kilométerre van a második legnagyobb iraki várostól, Moszultól, amely 2014 júniusában esett az IÁ szunnita szélsőségeseinek kezére. Azóta a város súlyos összecsapások mellett többször is gazdát cserélt.