Külföld
Venezuela ellenzéki parlamentje elutasítja az új alkotmányozó nemzetgyűlés minden döntését
Az alkotmányozó nemzetgyűlés "megszállta" a caracasi parlament épületét
A parlament egy hétfői szavazásán a képviselők egyhangúlag úgy határoztak, hogy nem ismerik el a korlátlan hatalommal felruházott szupertestületnek azt a döntését, amellyel elrendelte a Maduro-kormánnyal szembeszálló Luisa Ortega Díaz főügyész leváltását, és a főügyészi poszt újbóli betöltése helyett egy úgynevezett "igazságtételi bizottságot" alakít.
ENSZ: A karhatalom aránytalan erőszakot alkalmaz, és tüntetők haláláért felelős
A karhatalom április óta aránytalan erőszakot alkalmaz a tiltakozókkal szemben Venezuelában, és a hatóságok felelősek 46 kormányellenes demonstráló haláláért - foglalt állást a Venezuelában kialakult társadalmi, gazdasági és politikai válsággal kapcsolatban kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A biztos hivatala 135 interjút készített és összesen 124, a venezuelai kormányellenes tüntetésekhez köthető halálesetet vizsgált meg az utóbbi hetekben. A venezuelai hatóságok nem engedték be az országba a Zeid Raad al-Husszein főbiztos vezette testület emberi jogi szakértőit, ezért az áldozatokkal, családtagjaikkal, szemtanúkkal, újságírókkal, orvosokkal, ügyvédekkel és a főügyészség tagjaival készült interjúkat a távolból rögzítették. A vizsgálat során arra jutottak, hogy 46 ember halálát a biztonsági erők okozták, 27 tüntetővel pedig a Nicolás Maduro elnök kormányához hű fegyveres csoportok végeztek. A fennmaradó halálesetek körülményei tisztázatlanok. Április 1-je, a tüntetések kezdete óta több mint ötezer embert vettek őrizetbe önkényesen, számos esetben embertelen módon bántak velük, volt, akit meg is kínoztak. Jelenleg is még mindig több mint ezren vannak őrizetben. "Aggasztónak tartjuk a venezuelai erőszakcselekmények fokozódását, és mivel a jogsértések láthatóan nem csökkennek, nyugtalanítónak tartjuk ezeket a fejleményeket" - mondta Ravina Shamdasani, az emberi jogi főbiztos hivatalának szóvivője Genfben. Hozzátette: a jelentésükben szereplő jogsértésekért a kormányzat legmagasabb szintjét terheli a felelősség. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította a caracasi kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget az erőszak további alkalmazásának és az önkényes őrizetbe vételeknek. A jogsértéseket részletező teljes jelentést később hozzák nyilvánosságra.
Maduro közlése szerint az új bizottságnak kell majd felelősségre vonnia az ellenzék vezetőit az elmúlt hónapok politikai zavargásaiért. Delsa Solorzano ellenzéki képviselő ezzel szemben kijelentette, hogy az igazságtételi bizottság létrehozásának célja "azoknak az üldözése, akik másként gondolkodnak". A fővárosban, Caracasban a nap folyamán a kormány mintegy kétezer híve tüntetett az alkotmányozó nemzetgyűlés mellett.
A venezuelai hatóságok közben arról számoltak be, hogy a hadsereg erői folytatják a kutatást az után a tíz lázadó után, aki részt vett a Valencia város melletti egyik katonai bázis, a Fort Paramacay ellen vasárnapra virradóra végrehajtott fegyveres támadásban, és a bázisról fegyvereket rabolt el.
Vladimir Padrino López védelmi miniszter azt mondta, hogy különleges egységeket vetnek be a támadók utáni hajsza segítésére. A körözött személyek között van a lázadó akció vezetője, a Nemzeti Gárdából 2014-ben eltávolított Juan Caguaripano százados is.
A venezuelai ellenzék egyik ismert vezetője aggodalmát fejezte ki hétfőn a két halálos áldozattal járó fegyveres akció miatt. Freddy Guevara az ellenzék uralta parlamentben azt mondta, hogy a támadók "olyan utat választottak, amely mindannyiunkat aggaszt". Hozzátette, hogy az emberek könnyen az erőszakot választják, amikor úgy érzik, hogy választói és alkotmányos lehetőségeik bezárulnak, és Venezuelában éppen ilyen helyzet van kialakulóban.
Ugyancsak hétfőn hackertámadás érte mintegy 40 venezuelai állami intézmény, köztük az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat július 31-én lebonyolító központi választási bizottság weboldalát. Az internetes behatolás elkövetését egy magát A Kettes Számrendszer Őreinek (The Binary Guardians) nevező csoport vállalta magára, hozzátéve, hogy meglepően könnyű dolguk volt az állami honlapok feltörésével. "Az volt a szándékunk, hogy reményt adjunk az embereknek, hogy bármilyen erősnek is tűnik az ellenség, az egységben van az erő" - üzente a hackercsoport a Reuters hírügynökségnek e-mailben adott interjújában.
A választási bizottság oldalára egy, a Dávid Művelet (Operation David) nevű csoportot éltető szalagcímet tettek fel, valamint egy videót Charlie Chaplin A diktátor című 1940-es filmjének egy részletével, amelyben Chaplin a tekintélyuralom ellen buzdító beszédet mond.
Az alkotmányozó nemzetgyűlés "megszállta" a caracasi parlamentet
A Nicolás Maduro venezuelai elnök által létrehozott új alkotmányozó nemzetgyűlés kedden a nemzeti gárda segítségével "megszállta" a caracasi parlament épületét, kizárva az ellenzéki többségű törvényhozás tagjait.
A dpa német hírügynökség szerint az intézkedéssel a venezuelai vezetés a parlamentet végleg megfosztotta hatalmától. A nemzeti gárda, amelynek alakulatai a törvényhozás védelmét látják el, a nap folyamán lezárták a parlament épületét, és nem engedték be a venezuelai honatyákat. Ezt követően az alkotmányozó nemzetgyűlés ült össze abban a teremben, ahol eddig a törvényesen megválasztott parlament képviselői tanácskoztak. A pénteken megalakult alkotmányozó nemzetgyűlés korábban ugyanabban az épületben ülésezett, mint a képviselők, csak egy másik teremben.