Külföld

Változóban a Nyugat zord Szíria-politikája

Bekapcsolódott az Iszlám Állam elleni hadjáratba Franciaország légiereje is

Egyre több nyugati nagyhatalom veszi fontolóra a szíriai kormány és Bassár el-Aszad elnökkel szembeni, egyértelműen negatív előjelű politikájának felülvizsgálatát: brit sajtóértesülések szerint már London sem tartja a konfliktusrendezés feltételé­nek a szíriai elnök távozását.

Várhatóan már az ENSZ közgyűlésén jelezni fogja David Cameron brit miniszterelnök a szíriai elnökkel szembeni brit politika „radikális irányváltását”, jóllehet ez csak átmeneti fordulat – számolt be tegnap a The Sunday Telegraph című konzervatív lap. Cameronnak továbbra is az az álláspontja, hogy hosszabb távon nem képzelhető el a szíriai válság stabil rendezése Bassár el-Aszad hatalmon maradásával. A brit kormányfő azonban ezentúl nem fogja követelni a szíriai elnök azonnali távozását, hiszen „a fokozatos politikai átmenet mindig is a lehetőségek között volt” – fogalmazott a brit lap által idézett Downing Street-i forrás.

A The Sunday Telegraph felidézi, hogy e fordulatnak már az utóbbi hetekben is mutatkoztak jelei. John Kerry amerikai külügyminiszter múlt heti londoni tárgyalásai után kijelentette: Aszadnak távoznia kell a hatalomból, de „nem feltétlenül holnap vagy a jövő hónapban”. Ez egy folyamat, amelynek során az érintett tényezők majd együtt eldöntik, hogy ezt miképp lehet a legmegfelelőbb módon elérni – fogalmazott Kerry. A lap szerint mindez felveti annak lehetőségét, hogy létrejön egy „egyedülálló nagykoalíció”, amelyben Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közösen lép fel az Iszlám Állam ellen.

Az ausztrál külügyminiszter a hét végén szintén azon véleményének adott hangot, hogy országa fontolóra vette a szíriai elnökkel szembeni politikájának felülvizsgálatát. „Sokan attól tartanak, hogy Aszad kormányának megdöntése vagy bukása légüres teret hozna létre, amelyet ördögi erők töltenének ki” – érvelt Julie Bishop New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén.

Az orosz katonai jelenlét növekedéséről érkező hírekkel egyidejűleg tehát egyre több olyan nyugati nyilatkozat hangzik el, amelyből arra lehet következtetni, hogy bizonyos mértékben változik a Nyugat merev Szíria-politikája.

A francia légierő tegnap kapcsolódott be az Iszlám Állam elleni légi hadjáratba Szíriában. A francia elnöki hivatal közleménye szerint Párizs eltökélt abban, hogy harcolni fog a dzsihadisták jelentette terrorista veszély ellen, és minden esetben lecsap a szervezetre, ha veszélybe kerül az ország biztonsága. A szíriai káoszra átfogó választ kell adni, a polgári lakosságot meg kell védeni mindenfajta erőszaktól – írták.


Nő Afganisztánban a dzsihadisták ereje

„Afganisztán számos tartományában tovább nő azon egyének és csoportok száma, akik nyíltan hűséget fogadnak az Iszlám Államnak vagy szövetséget kötnek vele” - írták az ENSZ friss szakértői jelentésében. Az afgán biztonsági erők értesüléseire hivatkozva azt közölte a világszervezet, hogy a milícia a tálibok rovására növeli hívei számát a dél-ázsiai országban, de vannak olyanok is, akik közvetlenül Irakból vagy Szíriából érkeztek az Iszlám Állam afganisztáni szárnyának támogatására. Mára a felkelők mintegy tíz százaléka a dzsihadista milícia támogatója. A szakértők szerint ez a szám folyamatosan változik a jelenleg is tartó „harci szezon” alatt. Kabuli kormányzati források szerint huszonöt afgán tartományban vannak jelen az Iszlám Állammal szövetséges fegyveres csoportok. (MH)