Külföld
Ukrán válság: Oroszország közvetítene
Az EU szigorít
Szerdai, a Brüsszelben kezdődő európai uniós csúcstalálkozó előtt kiadott közleményben Angela Merkel kijelentette: Európa nem hagyhatja annyiban és nem is fogja megengedni, hogy Oroszország "a jog, a kölcsönös tisztelet és a partnerség elvei ellen vétsen". Ugyanakkor hozzátette: az EU nem kíván Oroszország ellen tenni, együttműködést szeretne.

A Fehér Ház szóvívőja a szankciókkal kapcsolatban elmondta: Barack Obama alá fogja írni az amerikai kongresszus által a múlt héten elfogadott, Oroszországgal szembeni újabb gazdasági szankciók bevezetését lehetővé tevő törvényt, de egyelőre nem fog élni a jogszabály adta lehetőségekkel, és nem foganatosít további büntetőintézkedéseket Moszkvával szemben.
Közben az oroszbarát szakadárok sem maradtak tétlenek: egységeket és haditechnikai eszközöket irányítottak át Donyec megye déli része. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács szóvivője elmondta: a szakadárok által megszállt területeken az orosz "kurátorok" igyekeznek egységes parancsnokság alá vonni a különböző szakadár csoportosulásokat.
Budapesten beszélgetést rendeztek az ukrajnai helyzetről, ahol elhangzott: veszélyes lehet Vlagyimir Puytin orosz elnök sarokba szorítása az ukrajnai helyzettel kapcsolatban. Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet elnöke úgy vélte, vannak határai az orosz agressziónak, és már közel állunk ezek eléréséhez. Ugyanakkor, ha Vlagyimir Putyint sarokba szorítják, kiszámíthatatlanul, agresszíven viselkedhet. Hozzátette, a világpolitikában jelenleg nem Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem az iszlám fundamentalizmus, amelyet elsősorban az Iszlám Állam testesít meg. Rácz András, az Euro-atlanti Integráció és Demokrácia Központ munkatársa kiemelte: az ukrán erők nagy veszteségeket szenvedtek, ezért a részükről kizárt a katonai megoldása konfliktusnak. Ugyanakkor az orosz erők is jelentős veszteségeket könyvelhetnek el, még ha hivatalosan nincsenek is jelen Ukrajnában.
Forrás: MTI