Külföld
Újabb százhúsz embert tartóztattak le Törökországban gülenizmus gyanújával
Az újabb razzia során tanárokat és orvosokat vettek őrizetbe
A hatóságok korábban őrizetbe vettek vallomásai alapján jutottak az érintettek nyomára. Azzal is gyanúsítják őket, hogy a gülenista mozgalmon belül a török haderő több katonájának "tanítómesterei" voltak, és a terrorszervezet nevében tevékenykedtek.
Az Egyesült Államokban élő Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. Ankara szerint ugyanakkor a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be a török államigazgatásba, így a haderőbe is.
Az érintettek közül 58-an feltehetően használták azt a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a hatalmon lévők szerint a puccskísérletet előkészítették.
Az Anadolu csak érintőlegesen ír a gyanúsítottak beosztásáról, illetve foglalkozásáról: van köztük igazgató, valamint tanár és orvos is. A rendőrségi rajtaütések központja a belső-anatóliai Konya város és környéke, de a razzia további 42 tartományra kiterjed.
Törökországban az elmúlt 18 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek a haderő, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, az oktatás, a sajtó és más szektorok soraiból azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz, és azon keresztül a hatalomátvételi incidenshez. A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem Gülen állítólagos támogatóit is.