Külföld
Újabb nyomozás indult Izraelben a gázai bombázások miatt
Az Erős Szikla hadművelet öt újabb ügyében sérthette meg a nemzetközi háborús szabályokat
Ezekben az ügyekben lehetségesnek tartják, hogy megsértették a hadviselés nemzetközi szabályait, míg számos más aktát lezártak, mert nem látták megalapozottnak a gyanút.
Az izraeli katonai ügyészség a hozzá benyújtott panaszokat vizsgálja ki, többek közt az Abu Dzsama család házának július 20-i bombázását, amelyben 27 palesztin, köztük 19 kiskorú vesztette életét, s a jelentések szerint a légierő előzetesen nem figyelmeztette a lakókat, hogy hagyják el az épületet.
Az ügyészek nyomozást indítanak ebben az incidensben, mert az összegyűjtött adatok alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a hadsereg eltért a számára kötelező szabályoktól. Büntetőjogi úton vizsgálnak ki két július 25-i esetet is, amelyben azzal gyanúsítják a katonákat, hogy Hán Juniszban tüzet nyitottak palesztin mentőautókra, valamint egy fehér zászlót tartó palesztinra lőttek.
