Külföld

Új elnöke lett Mianmarnak

Aaung Szan Szú Kji bizalmasát választották államfőnek

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji régi szövetségesét, Htin Kiavot választotta meg Mianmar új elnökének a délkelet-ázsiai ország parlamentje.

A tavaly novemberi parlamenti választáson a korábban ellenzéki szerepe miatt bebörtönzött Aung Szan Szú Kji vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) abszolút többséget szerzett a törvényhozás mindkét házában, így szakértők szerint várható volt, hogy a keddi szavazáson a párt 69 éves jelölje kap többséget. A 652 képviselőből 360 voksolt Htin Kiavra. 

A mianmari választási rendszer előírásai szerint az államfői tisztségre a parlament két háza és - az alkotmány értelmében a törvényhozói helyek negyedét birtokló - hadsereg állíthatott jelöltet. A jogszabályok alapján három jelölt volt alkalmas a hivatal betöltésére. Az elnöki posztot a legtöbb szavazatot szerző jelölt tölti be, míg a másik kettő alelnöki pozícióba kerül.

Htin Kiav két évtizede szoros szövetségese Aung Szan Szú Kjinek. A Nobel-békedíjas politikus korábban azt mondta, hogy a színfalak mögül ő maga fog kormányozni. Ő ugyanis nem választható elnökké, mivel néhai férje brit állampolgár volt, és gyerekei is azok, az alkotmány pedig tiltja, hogy az elnökjelölt bármely családtagja más ország állampolgára legyen.

A elnöki tisztségért folytatott verseny másik két résztvevője a szintén az NLD színeiben politizáló Henry Van Ti Hjü felsőházi képviselő és a hadsereg jelöltje, Mjint Szüe nyugalmazott tábornok volt. Utóbbi az évtizedeken át hatalmon lévő katonai junta volt vezetőjének, Than Svenek a közeli szövetségese, a katonai hírszerzés egykori feje, és a juntához kötődő több más volt magas rangú mianmari tisztségviselővel együtt rajta van az Egyesült Államoknak azon a feketelistáján, amelynek szereplőivel tilos bármely amerikai cégnek üzletet kötnie.
Mianmar új vezetőit április 1-jén iktatják majd be hivatalukba az új kormány megalakulásával párhuzamosan.